Index Vakbarát Hírportál

A tanévvel a gyermekbetegségek szezonja is megkezdődött

2022. szeptember 21., szerda 17:42

A tanév első két hete után a közösségben könnyen terjedő gyermekbetegségek szezonja is megkezdődött, aminek a hűvösebb, csapadékosabb idő is kedvez, már 25 százalékkal többen jelentkeznek a családorvosnál. Az őszi időszakban a vírus- és bakteriális fertőzések száma is megnő. Bense Tamás esztergomi gyermekorvos az Indexnek elmondta, mit tehetünk ennek megelőzése érdekében.

„Már az új tanév harmadik napjától megemelkedett a rendelői forgalom, nagyrészt a kisebb gyermekek, az általános iskolások és óvodások érkeztek meghűléses betegséggel, náthás tünetekkel, köhögéssel, esetleg kis hőemelkedéssel, torokfájással. Általában ők antibiotikum nélkül négy-öt nap után már meg is gyógyultak. Ha hőemelkedése van, erősebben köhög, többször kell az orrát fújni, érdemes otthon tartani a gyereket” – javasolja a doktor.

Több a covidos kisgyermek

„Most még a koronavírusra is gondolni kell, ha elesettebb a gyerek, vagy a környezetében fordult elő covidos megbetegedés, érdemes tesztet csináltatni. Most akár enyhébb tüneteknél, esetleg csak enyhe köhögésnél is sok esetben pozitív eredményt kapunk koronavírusra, a korábbiakhoz képest több óvodásnál is, bár nagyobb arányban teszteljük őket” – mondta el az Indexnek Bense Tamás esztergomi gyerekorvos.

A jelenlegi rendelet szerint csak a koronavírussal igazolt gyereknek kell otthon maradnia öt napig, a kontaktszemélynek ugyanennyi ideig csupán maszkot kell viselnie. A családorvos mégis azt tanácsolja, hogy ilyenkor a fertőzött gyermekkel egy háztartásban élő testvérét is érdemes kiemelni a közösségből pár napra a kórokozó továbbadásának elkerülése miatt. A szakorvos azt is elmondta, hogy jelenleg már az antigénteszt pozitivitása is elég a fertőzöttség igazolásához a gyereknél, hét napnál korábban csak negatív PCR-teszttel mehet újra iskolába.

Hozzátette: mivel újra közösségben vannak, várható, hogy a járvány új erőre kap, ezért az iskoláskorú gyerekeknek mindenképpen érdemes a teljes, két oltással rendelkezniük. Bense Tamás úgy véli, hogy egyelőre nem kell több dózist beadatni a gyereknek a koronavírus elleni vakcinából, még ha négy–hat hónappal korábban is kapta meg az utolsó adagot, hacsak nem tartozik a krónikus betegek, túlsúlyosak vagy az asztmások csoportjába.

A későbbiekben, ha fokozódik a járványhelyzet, és több mint fél éve adták be a gyereknek a koronavírus elleni oltóanyag második dózisát, el lehet gondolkozni az emlékeztető oltáson

– fejtette ki a gyermekorvos, aki szerint a világszintű tapasztalatok alapján erre az alapvakcina is megfelelő lehet, az omikronra kifejlesztett hatékonysága nem tér el jelentősen ettől.

Intenzívebb lesz az influenzaszezon

A háziorvos arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt években a korlátozások, a kötelező maszkviselés miatt az influenzajárvány nagyrészt elmaradt, de idén várható, hogy intenzívebben fog visszatérni. Nem szabad elfelejteni, hogy ugyanúgy okozhat akár tüdőgyulladásos szövődményeket, ezért a veszélyeztetettek közé tartozóknak mindenképpen érdemes oltatniuk magukat influenza ellen is, ebből a vakcinából is van gyermekek számára beadható változat, már az egészen kicsiknek, akár egyéves kortól kérhető. A felnőttek tíz százalékban szoktak megfertőződni az influenzavírussal, az egyéves gyerekek harminc százalékban kapják el a fertőzést. Sokáig alulbecsülték a betegséget, pedig jelentések szerint az 1–5 év közöttiek köréből kerül ki a legtöbb, kórházi ellátást igénylő eset. Az öt év felettieknél ugyan könnyebb lefolyású, nekik inkább a vírus terjesztésében lehet szerepük, a rizikócsoportba tartozó, hatvan év feletti nagyszülőknek olykor tünetmentesen is átadhatják a kórokozót.

A gyermek legalább egyhetes lázas betegsége miatt a szülő is kiesik ennyi időre a munkából, ezért érdemes az influenza elleni oltást is felenni még a szezonja előtt

– mondta el a szakorvos, aki hozzátette, hogy itthon általában október vége felé várható az influenza megérkezése, ehhez igazítva pedig a védettség kialakulásához szükséges két héttel korábban kérhető az oltóanyag a háziorvosi praxisokban. 

A parlagfű miatt is tüsszöghetnek

Az aszály a parlagfű virágzására is kihatott, ezért a szokásosnál később emelkedett meg a levegőben a pollenterhelés. Augusztus utolsó napjaitól hirtelen nagyon magas szintre nőtt, ezért tapasztalhattak az erre érzékenyek még szeptemberben is kínzó panaszokat. Az NNK friss jelentése szerint az esős időszak miatt csökken a növény szálló virágporának jelenléte.

A gyerekeknél is kellemetlenségeket okoz most a parlagfű pollenkoncentrációja, az elmúlt évekhez képest jóval többen jelentkeznek az erre jellemző orrfolyás, orrdugulás, tüsszögés, szemirritáció, kötőhártya-gyulladás, orrviszketés tünetegyüttessel

– fűzte hozzá a családorvos. 

A megelőzés alappillérei

„A megfelelő higiéniai szokások kialakítása a fertőzések elkerüléséhez kiemelten fontos, ennek egy része a helyes, alapos és rendszeres kézmosás elsajátítása, vagy hogy a kezét a szája elé tartva tüsszentsen, köhögjön a gyermek, és szükség szerint használjon zsebkendőt. Ezeket már a közösségbe járó gyermeknek meg lehet tanítani. A meghűlés ellen az őszi időszakban is célszerű rétegesen öltöztetni, hogy az ilyenkor jellemző változó hőmérsékletben könnyen le tudja venni a pulcsiját, ha melege van”– tanácsolta a szakorvos. A gyermekorvos szerint az is tanult képesség, hogy ha fázunk, idejében felveszünk még egy réteg ruhát.

Multivitamint csak orvos tanácsára adjunk a kicsiknek, C- és D-vitamint ugyan lehet, bár inkább a napi gyümölcs- és zöldségbevitellel érdemes fedezni a gyerekek vitaminszükségletét.

Az egészséges étrend, a kiegyensúlyozott táplálkozás mellett kiemelten fontos a szabad levegőn való mozgás, a rendszeres szellőztetés és az életkoruk szerinti elegendő alvásidő biztosítása a megfelelő napi rutin kialakításával

– emelte ki a doktor, aki hozzáfűzte, hogy az iskolai időszakban számolni kell a szokásos fertőzéses betegségekkel, ami mind építi az immunrendszert, a kórokozóval legközelebb ellenállóbb lesz. 

Ez legyen az otthoni patikában

„Mivel ilyenkor számolni kell hőemelkedéses, lázas, fejfájós betegséggel, ezért az adott korosztály számára adható lázcsillapító készítményt érdemes tartani otthon. Nátha esetén orrcsepp, létezik tengeri sóoldatos, natúr köptetők, hársfatea és méz is segít a torokfájáson. Az ágynyugalom, a bőséges folyadékpótlás pedig minden megbetegedésnél kiemelten fontos. Erősebb tüneteknél, több napig tartó gyomorpanaszoknál, láznál mindenképp értesítsük a gyermekorvost” – hívta fel a figyelmet Bense Tamás.

(Borítókép: Stefano Guidi / Getty Images)

Rovatok