Index Vakbarát Hírportál

Karácsony Gergely: Lesz Budapesten karácsonyi kivilágítás

2022. szeptember 21., szerda 20:03

Az InfoRádió Aréna című műsorának volt a vendége Budapest főpolgármestere, aki elmondta, hogy a főváros rezsiszámláinak megugrása miatt várhatók-e fennakadások.

A DK árnyékkormányáról szűkszavúan nyilatkozott, csak annyit mondott, hogy nem tartja feladatának ezt kommentálni, de nyilván alternatívát próbáltak ezzel kínálni a jelenleg hatalmon lévő kormánynak. Szaniszló Sándorral mint a fővárosi közgyűlés tagjával dolgozik együtt, róla is azt tartja, ahogy az árnyékkormány többi tagjáról, hogy egy valós kormányban is megfelelő kompetenciákkal rendelkeznének. Karácsony Gergely kiemelte: Budapest főpolgármestereként a 2024-es önkormányzati választásokat tartja evidenciában, de jelenleg fontosabb ügyekkel kell foglalkozniuk. 

Az energiaárak növekedése a fővárost és számos önkormányzatot hozott nehéz helyzetbe, ezért is kezdeményeztek Gémesi Györggyel, a Magyar Önkormányzatok Szövetsége elnökével közösen nemzeti energiacsúcsot. „Budapestnek erre már van forgatókönyve, de sok kisebb település polgármestere nem tudja, hogy mit lehet ebben a helyzetben tenni. A fővárosi közgyűlés számos nehézséggel nézett szembe az elmúlt három évben a koronavírus, a háború és most az energiaválság miatt, de produktív konszenzussal jó megoldások születtek” – fejtette ki. A főpolgármester kiemelte: a fővárosnak is több területen spórolnia kell, például a műemlékek éjszakai kivilágításának csökkentésével, de az már biztos, hogy lesznek karácsonyi fények, csak visszafogottabb mértékben.

Elmondása szerint 

egy többmilliós város zavartalan fenntartása érdekében korlátozottak a lehetőségek, hogy min tudják a kiadásaikat csökkenteni, de lesz víz a csapban, világítás, metró és villamos.

A járatokat nem fogják csúcsforgalomban ritkítani, nem akarják akadályozni ezzel az emberek munkahelyre való közlekedését. A buszvezetők bérezését sem kívánják csökkenteni, ahogy fogalmazott, ez végzetes lenne a BKV működésére, ugyanis hamar találnának Nyugat-Európában magasabb bérrel állást. Az olyan tervezett beruházások elhalasztásával próbálják az év végén elvárt önkormányzati nullás számlát elérni, mint az agglomerációban tervezett HÉV-vonal kiépítése, meghosszabbítása. „Attól nem kell tartania senkinek, hogy nem lesz Budapesten színházi előadás, vagy bezárnának a fürdők” – hangsúlyozta, amit azzal indokolt, hogy például a főváros egynapi közvilágításával megegyező nagyjából a színházak éves áramfogyasztása. „Jóval nagyobb lenne a veszteségünk ezzel, mint amennyit a számlánkon tudnánk spórolni” – fűzte hozzá. A gyógyfürdők pedig korábban is nyereséges, független vállalkozásként működtek. Az M3-as metróval kapcsolatban megemlítette, hogy a híresztelések ellenére nem csúszik a felújítás, 2023 májusára megnyílhat az utasforgalom előtt a Nagyvárad tér és a Lehel tér is, az orosz gyártmányú szerelvények karbantartása folyamatos, annak ellenére, hogy a háború miatt akadoznak a beszállítások. 

Karácsony Gergely inkább a 2023-as évtől tart, amely véleménye szerint egész Európa, benne Magyarország és így Budapest legnehezebb éve lesz.

Az energetika területén olyan recesszió jöhet létre, amire nem volt példa az elmúlt száz évben, de erről minden európai városvezető hasonlóan gondolkodik. „Sokszoros energiaárakkal kell kalkulálni, csak a villamos energia tekintetében Budapestnek 13-szor akkora lenne a számlája, de ezt nem akarjuk, és nem is tudjuk kifizetni” – hangsúlyozta. A BKM létrehozása miatt igazgatóságokat szüntettek meg, pozíciókat vontak össze, ezért nem számolnak további elbocsátásokkal. Most inkább az alternatív megoldásokra koncentrálnak, ahogy a Fővárosi Csatornázási Művek Szennyvíztisztító Telepének működését is megújuló energiaforrások biztosítják. A lakosságot az otthoni takarékosság mellett ugyanerre buzdítják. „A Budapest Szolár Térkép létrehozásával mindenki meg tudja nézni, hogy lakóépületén telepíthető-e napelem”– említette. A budapestiek hatoda a rászorulók sorába tartozik, akiknek a főpolgármester azt tanácsolja, hogy mielőbb igényeljék a főváros rezsitámogatását a kerületi önkormányzatok szociális osztályán. 

A helyzetet, úgy véli, némileg enyhítheti majd, hogy a 2030-as klímasemlegességi cél megvalósulásához brüsszeli forrásokra van szükség, az energiaárak elszabadulásával Karácsony Gergely szerint megnyílnak ehhez az utak.

(Borítókép: Adventi díszvilágítás Budapesten, az Andrássy úton 2013. december 5-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok