Index Vakbarát Hírportál

Márki-Zay Péter parlamenti bojkottra szólította fel az ellenzéket

2022. szeptember 23., péntek 17:27

Az ellenzék korábbi közös miniszterelnök-jelöltje azt kérte az ellenzéki pártok képviselőitől: szüntessék be a munkát a parlamentben, egészen addig, ameddig a momentumos Hadházy Ákosnak nem engedi meg a házelnök, hogy letegye az esküjét.

A Momentum támogatásával megválasztott Hadházy Ákos még április végén közölte, hogy nem tekinti legitimnek az országgyűlést, mert szerinte a választást elcsalták, és ezért – a Momentum többi tagjával ellentétben – az új parlament első ülésnapján nem teszi le a képviselői esküt és nem ül be a Momentum-frakcióba. A lépés azt is jelentette, hogy Hadházynak nélkülöznie kellett minden képviselői jogosítványát és a fizetését is.

Később Hadházy azt mondta, hogy jelezte a házvezetésnek: egy másik időpontban mégis esküt tenne.  Ezután a politikus azt állította, hogy Kövér László házelnök több hónapig halasztani akarja az eskütételt, mire a házelnök – még májusban – azt mondta egy interjúban: a kutyát sem érdekli, hogy Hadházy mikor tesz esküt.

A kérdés azóta sem oldódott meg. A napokban a Momentum frakcióvezetője, Gelencsér Ferenc adott tájékoztatást arról, hogy Kövér László közölte: Hadházy „hamarosan” leteheti az esküt, de nem jövő hét hétfőn (amikor egyébként két új jobbikos képviselő leteheti majd az esküt). A házelnök azt sem mondta meg, hogy Hadházy mikor tehet esküt.  A Momentum vezetője úgy vélte, hogy ezzel a halogatással a házelnök megfosztja a képviselőt a jogaitól.

Hasonló álláspontot fogalmazott most meg Márki-Zay Péter volt miniszterelnök-jelölt, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) vezetője is. Azt írta: 

Tisztelt Pártvezetők és Frakcióvezetők! Tegyünk együtt a demokráciáért, tegyenek a jogállamiság felé egy lépést azzal, hogy amíg Hadházy Ákos nem teheti le az esküt, addig felfüggesztik a parlamenti munkát.

Márki-Zay Péter ezután arra kérte az esküt tett parlamenti képviselőket, hogy bojkottálják az országgyűlési munkát addig, ameddig Hadházy Ákos nem teheti le az esküjét. Ami Hadházy Ákost illeti, ő a legutóbb úgy vélekedett ez ügyben: amit Kövér László vele csinál, az azt jelzi, hogy Magyarország nem demokrácia. 

(Borítókép: Márki-Zay Péter 2022. július 16-án. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok