Index Vakbarát Hírportál

A víz és a bál is áll a gödöllői gimnáziumban, hazaküldték a diákokat

2022. szeptember 26., hétfő 13:55

Beázott a gödöllői Török Ignác Gimnázium, az intézményvezető a harmadik órától kezdve hazaküldte a gyerekeket, a nap hátralévő részét online oktatásban folytatták – tudta meg az Index a felújítás alatt álló iskolától. A gödöllői önkormányzat tájékoztatása szerint a város által üzemeltetett Kalória Kft. konyhája is beázott, így jelenleg a diákok étkeztetése sem megoldott.

„Intézményünk diákjait a harmadik órától kezdve hazaküldték, a tanulók és a pedagógusok a nap hátralévő részét online oktatásban teljesítették” – közölte az Index megkeresésére a gödöllői Török Ignác Gimnázium.

Az iskolát azt követően kerestük meg, hogy szerkesztőségünknek több szülő is jelezte: a délelőtti órákban a gyerekeket hazaküldték, miután a felújítás alatt álló gimnázium a heves esőzés következtében beázott, és a jelenléti oktatásra alkalmatlanná vált.

Az intézményvezető már kérvényezte az online oktatásra való átállást, de visszajelzést egyelőre nem kaptunk. Jelenleg áll a víz az épületben, ha ez kedden is így lesz, akkor ismét haza kell majd küldenünk a gyerekeket

– tudatta lapunkkal az iskola.

A Török Ignác Gimnázium felújításának történetével korábban részletesen is foglalkoztunk. Az ország 13. legrangosabb középiskolájában idén is kifejezetten méltatlan körülmények között vette kezdetét az oktatás, a rossz körülmények mellett egy építkezést is el kellett viselniük a diákoknak, a lestrapált épület energetikai felújítása még a nyáron kezdődött meg.

Az eredeti ütemterv szerint szeptember 30-ig végeztek volna a benti munkálatokkal, az átadási határidő pedig december 31. lett volna. Szeptember 2-án azonban jelezték az intézmény vezetőjének, hogy csak január 31-ére végeznek  mindennel.

Az igazgató, Fábián Bertalan ezért már szeptember elején kezdeményezte az online oktatásra való átállást, de visszajelzést, jóváhagyást ez ügyben nem kapott. Emiatt az iskolában maradt a jelenléti oktatás, egészen máig, amíg az épület valóban használhatatlanná vált.

Gödöllő polgármestere, Gémesi György már korábban is támogatta az iskola vezetését, álláspontja szerint ők látják ugyanis, hogy mi szolgálja leginkább a gyerekek érdekeit.

Ha távoktatást szeretnének, akkor legyen az. A távolban lévő tankerület ugyanis sem a biztonsági, sem a pedagógiai problémákat nem érzékeli. Ha nem államosították volna az iskolákat, akkor ilyen nem fordulhatott volna elő, mert korábban úgy készítették elő az efféle rekonstrukciós munkákat, hogy vis major esetén is – némi átszervezéssel – legyen hová átvinni az osztályokat

– mondta lapunknak szeptember elején Gémesi György, utalva arra, hogy az intézmény fenntartója korábban az önkormányzat volt, és épp akkor, amikor már beütemezték a korszerűsítést, a gimnázium átkerült állami kézbe.

A polgármester hétfői posztjában azt írta, hogy az egyre súlyosbodó helyzet miatt levelet ír Pintér Sándor belügyminiszternek, és azonnali intézkedést kér a tanulók, a tanári kar és az ott dolgozók biztonsága és a zavartalan oktatás feltételeinek biztosítása érdekében.

Lapunk kereste a jelenlegi fenntartót, a Dunakeszi Tankerületi Központot azzal kapcsolatban, hogy mire számíthatnak a következő időszakban a szülők és a diákok, illetve kérdést küldtünk arra vonatkozóan is, hogy jóváhagyják-e az intézményvezető online oktatásra vonatkozó kérvényét. Amint választ kapunk, frissítjük cikkünket.

Önkormányzat: a konyha is beázott

„Beömlő víz, penészszag, felpúposodott laminált padló, villanyvezetékekből és lámpatestekből folyó víz, pocsolyák és hiányzó fűtés. Ez ma a gödöllői Török Ignác Gimnázium, az ország 13. legjobb gimnáziuma – aminek az épülete állítólag alkalmas a jelenléti oktatásra” – írta hétfő délelőtt hivatalos Facebook-oldalán a gödöllői önkormányzat. A posztból kiderült, hogy a hétfő reggeli eső miatt nemcsak az iskolai rész, hanem a város által üzemeltetett Kalória Kft. konyhája is az „özönvíz” áldozata lett, így a konyha a helyreállításig nem tud működni, ráadásul számos irodaeszköz, élelmiszer szintén elázott, tönkrement.

 Az iskola vonatkozásában az önkormányzat kiemelte: a felújítás alatt álló épület teteje hiányzik, a fóliázás pedig nem tudja megállítani a vizet.

„A Kalóriának körülbelül ez napi 1,5 millió forint kárt jelent, de a családok szempontjából nagyobb gond, hogy a Török Ignác Gimnáziumba 730 gödöllői és környékbeli gyerek jár, a Kalória konyhája pedig mindennap 1300 adag ételt állít elő nemcsak a törökösöknek, hanem a Református Líceum, a Madách, a Szent Imre és a Montágh iskola diákjainak is” – hangsúlyozta az önkormányzat. Hozzátette: a mai napon a gimnázium és a líceum tanulóinak nem megoldott az étkeztetésük, de a többi iskola meg fogja kapni az ételeket, a Kalóriának a régi Sony épületében működő konyhája tudja pótolni a kieső mennyiséget.

„Emellett senki nem mehet el már szó nélkül” – jegyezte meg az önkormányzat.

A konyha állapotáról Gémesi György egy videót is posztolt. 

(Borítókép: Gödöllő / Facebook)

Rovatok