Index Vakbarát Hírportál

Adománygyűjtést indítottak Gyurcsány Ferenc nyugdíjaztatására

2022. szeptember 28., szerda 17:43

Csillag Tamás, a Momentum Mozgalom egyik alapítója létrehozott egy nyugdíjalapot, ahová adományokat gyűjt annak érdekében, hogy segítsen nyugdíjba vonulni Gyurcsány Ferencnek.

Az Index is beszámolt róla, hogy Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke kedd este a Partizán vendége volt. A korábbi miniszterelnök többek között beszélt arról, hogy miért maradt ki az árnyékkormányból, miért nem állt Márki-Zay Péter mögé a választási vereség estéjén, és hogy miként tervezik megújítani az ellenzéki politikát a következő időszakban. Az ellenzéki párt vezetője szerint a vesztébe rohan az ország a Fidesz kormányzásával, ezért kínál alternatívát a szavazóknak árnyékkormányával a DK.

Gyurcsány Ferenc az interjú végén azt is elmondta, hogy már nem tervez hosszabb távra a politikában, legfeljebb egy vagy két ciklust vállalna még.

Azonban van olyan politikus, aki már most nyugdíjba küldené a 61 éves korábbi magyar kormányfőt. Csillag Tamás, a Momentum Mozgalom egyik alapítója közösségi oldalán jelezte, hogy megnézte az interjút Gyurcsány Ferenccel, amely szerinte katasztrófa volt.

Gyurcsány részéről nulla felelősségvállalás. Ők nem tehetnek róla. Ők ott se voltak…

– írta Csillag Tamás az áprilisi választási vereséggel kapcsolatban.

A Momentum politikusa szerint párhuzam fedezhető fel Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között abban, ahogy Márki-Zay Péterre hivatkoznak, ahogy név szerint meg sem említik őt, csak „jelöltnek” vagy „a hódmezővásárhelyi polgármesternek hívják a korábbi miniszterelnök-jelöltet.

Vannak pillanatok, mikor a volt miniszterelnök egyértelműen hazudik. Például: »Nem is gondoltam volna, hogy a DK jelöltjei egyéniben ilyen gyengén teljesítenek« – na persze

– fogalmazott Csillag.

A Momentum egyik alapítója szerint a korábbi magyar miniszterelnök gátja a sikeres ellenzéki politizálásnak.

„Egyet kell értsek azokkal, akik szerint Gyurcsány tehertétel az ellenzék számára. Egy szűk, a DK-val szimpatizáló réteget leszámítva, széles körben teljesen elutasított politikus. Számomra érthetetlen, hogy ezt ő miért nem látja be, miért nem képes elszakadni a közélettől” – véli a politikus.

Csillag Tamás szerint Gyurcsány Ferencnek inkább könyvírással kellene foglalkoznia, civil szervezetet kellene alapítania vagy egy főzős YouTube-csatornát kellene indítania.

A politikus jelezte azt is, hogy létrehozott egy crowdfunding nyugdíjalapot Gyurcsány Ferenc részére.

Bár nem igazán szorul rá, ennyit igazán megérdemel mindenki Ferije

– írta Csillag Tamás, aki 

20 ezer fontot, mintegy 9,1 millió forintot akar gyűjteni arra a célra, hogy „nyugdíjba küldhesse” Gyurcsány Ferencet.

A DK elnökének létrehozott nyugdíjalap itt érhető el.

(Borítókép: Gyurcsány Ferenc 2021. október 22-én. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok