Index Vakbarát Hírportál

Ukrajnából érkező veszett rókát lőttek le a határnál

2022. szeptember 28., szerda 12:29

Veszettséget igazolt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) debreceni laboratóriuma egy, a betegség gyanúja miatt kilőtt rókánál – közölte a hivatal szerdán a honlapján.

Az idegrendszeri tüneteket is mutató állatot a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Botpalád község területén ejtették el helyi vadászok közegészségügyi veszély elhárítása érdekében, valamint diagnosztikai célból a múlt héten – írták.

A járványügyi nyomozás folyamatban van, a betegség behurcolása feltehetően természetes úton, a vadállomány Ukrajna felőli mozgása révén következett be. Ezt támasztja alá, hogy az eset az ukrán határtól mintegy öt kilométerre történt.

A térségben a korábbinál magasabb a járványügyi kockázat, mivel

Ukrajna állategészségügyi hatósága a háború miatt idén nem tudta végrehajtani a rókaállomány körében végzett immunizálási programját.

A hatóság az érintett területen gócvakcinázással egészíti ki az idén október 1–8. között zajló őszi vakcinázási kampányt. A Nébih az esetről a Nemzeti Népegészségügyi Központ illetékes szervét, továbbá az Európai Uniót és az Állategészségügyi Világszervezetet is tájékoztatta.

Magyarországon öt éve nem találtak veszett állatot

Magyarországon 2017 óta nem azonosítottak veszett állatot. A veszettség az egyik legrégebben ismert és legveszélyesebb fertőző betegség, melyet a veszett állat harapása útján akár az embernek is átadhat, tehát az ellene való védekezés a humán megbetegedések megelőzését is szolgálja.

Ha valaki rendellenesen viselkedő, emberre támadó vagy idegrendszeri tüneteket mutató vadállatot lát, azt haladéktalanul jelentse az illetékes állategészségügyi hatóságnál, az elhullott rókákat pedig a Nébih zöldszámán – hívja fel a figyelmet a hivatal.

Rovatok