Index Vakbarát Hírportál

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Véget ért Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra mai tájékoztatója, köszönjük a figyelmet!

  • Gulyás Gergely ezzel kapcsolatban elmondta: ha valaki Oroszországban van, orosz állampolgár is, és beleesik a toborzási körbe, akkor kaphat behívót. Ha Oroszország területén kívül van, akkor vagy nem kap, vagy nem hajtható végre.

  • Gulyás Gergely elmondta: egyelőre nem tervezik a földgáz exporttilalmának a feloldását, csak akkor kerülhet erre sor, ha a földgázellátás biztosított.

  • Gulyás Gergely jelezte, hogy nem volt ott a találkozón, annyit tud mondani, a magyar álláspont az, hogy párbeszéd nélkül nem lesz béke. A miniszter kifejtette: a nemzetközi jognak megfelelő állapot az lenne, ha az orosz hadsereg kivonulna Ukrajna területéről, de ez nem fog bekövetkezni, ezért megoldást kell találni, ami egy megállapodás lehet. A párbeszéd fenntartását kulcsfontosságúnak nevezte, hozzátéve, hogy ez nem egyedüli magyar álláspont, Vlagyimir Putyinnal az elmúlt két hétben a francia elnök és a német kancellár is beszélt. 

  • Azzal összefüggésben, hogy Brüsszel nem volt elégedett a magyar vagyonnyilatkozati rendszerrel, amit korábban az unióshoz igazítottak, majd most vissza kell módosítani az eredetire, Gulyás Gergely azt mondta: Brüsszel úgy fogalmaz meg elvárásokat, és rögtön hitelteleníti is azokat, hogy azt magára nem tartja vonatkozónak. „Ez a teljes hiteltelenség” – jelentette ki a miniszter.

  • A miniszter hangsúlyozta, hogy a magyar bírósági rendszer önigazgatása biztosított, az pedig szemenszedett hazugság, hogy a magyar bírák ne lennének függetlenek, ezt még Magyarországon sem vitatja senki, Brüsszelben csak azért lett téma, mert odavitték a bíróságok belügyeit.

  • A földgáz árára nincs szankció, mitől csökkenne akkor az ára? Gulyás Gergely kifejtette, hogy a kőolaj és a földgáz ára összefügg, ha előbbire nem lesz szankció, akkor a földgáz ára is csökkenhet.

  • Gulyás Gergely szerint általánosságban minden ilyen ellátási formát jó lenne növelni, de nem a 2023-as év lesz az, ahol a normatívák nagymértékben növelhetők.

  • A Zöld Otthon Programnak lesz-e folytatása? Gulyás Gergely: még nem döntöttek, egy kis türelmet kér a kormány.

  • Gulyás Gergely leszögezte, hogy a Citadella-építkezést nem állítják le, a Citadella környéke megújul. Szabadság Múzeum lesz, megközelíthetővé válik az eddig elzárt erődítményrész is, minden budapesti büszke lehet rá.

  • Gulyás Gergely szerint a bizottságnak azok a nyilatkozatai, amelyek egy nép demokratikus döntési jogát kérdőjelezik meg, páros lábbal tiporják az alapszerződést, az olaszoknak ugyanúgy joguk van megválasztani a kormányukat, ahogy a németeknek, ezt a jogot senkitől nem lehet elvenni. A miniszter kiemelte: a bizottság a szerződések őre, de ha komolyan veszi valaki azt, ami benne van az EU alapszerződésében, hogy az egyik fő érték a demokrácia, akkor nem fordulhat elő, hogy uniós tisztségviselők választások eredményét minősítik.

    Gulyás Gergely úgy látja, a magyar kormány mozgásterét növelte, erősítette, hogy Olaszországban a szövetségeseik alakíthatnak kormányt, mindhárom pártelnökkel (Meloni, Salvini, Berlusconi) a személyes kapcsolat is kifejezetten jó, és hosszú évekre, akár évtizedekre nyúlik vissza. A politikus jelezte azt is, hogy Olaszországban jobboldali kormány alakul, ami azt jelenti, hogy a konzervatív erők kétszer annyi európai polgár felett gyakorolhatják a kormányzás jogát, mint az Európai Néppárt tagjai.

  • Gulyás Gergely az uniós energiaszankciókkal kapcsolatban kifejtette: az oroszok soha nem látott magas áron tudják értékesíteni a kőolajat és a földgázt.

    A kormány álláspontja az, hogy az energiaárak tönkreteszik az európai gazdaságokat és nehéz helyzetbe hozzák a háztartásokat.

    Az európai gazdaságot recesszióba döntjük, az oroszoknak pedig pluszbevételt biztosítunk. Finanszírozzuk a háborút, miért jó ez? – tette fel a kérdést Gulyás Gergely.

  • Gulyás Gergely kérdésre elmondta: a baloldal azon dolgozik, hogy ne kapja meg az ország azokat az uniós forrásokat, amelyek révén béremelés lenne megvalósítható. Azt is elmondta: a kormány azon van, hogy a pedagógusbéreket a diplomás átlagbér 80 százalékára emeljék 2027-re.

    Az Olasz Szuperkupa Magyarországra hozataláról meglepetéssel értesültek a sajtóból, erről egyébként nem tárgyalt a kormány.

    Gulyás Gergely azt is kijelentette: a kormány nem tárgyal az IMF-fel hitelfelvétel ügyében.

  • Gulyás Gergely kérdésre elmondta: a közös uniós álláspontot osztják, nem fogadják el az ukrajnai népszavazások eredményét.

  • Gulyás Gergely Szlovákia potenciális összeomlásáról elmondta: itt az ideje, hogy Szlovákia is felszólaljon a szankciók ellen, mert az energetikai szankciók nélkül a felére esne vissza a gáz és az áram ára is.

  • Gulyás Gergely az Északi Áramlat gázvezeték megrongálódásával kapcsolatban azt mondta: a magyar gázellátást nem veszélyezteti, Magyarország a szükséges mennyiséget az Ukrajnán keresztül érkező csövön be tudja szerezni.

    Az olasz választásról azt mondta: tiszteletben tartják a választók döntését, sok sikert kívánnak az olasz kormánynak.

    Az ellenzék külföldi finanszírozásáról ismét elmondta: egyedülálló pártfinanszírozási botrány, valamilyen elkötelezettséget vállaltak a támogatásért cserébe, az a kérdés, hogy mit vállaltak. Gulyás Gergely ismét „dollárbaloldalnak” nevezte az ellenzéket.

  • Gulyás Gergely szerint a határvédelem ugyanolyan kiválóan biztosított, mint eddig. A határvadászok megkezdték szolgálatukat a határon, az eddig ott szolgálatot teljesítő rendőrök 80 százaléka újra rendes rendőri munkát tud már végezni.

  • Gulyás Gergely a Pegasus kémszoftverre vonatkozó kérdésre elmondta: a világon egyetlen állam sem hozza nyilvánosságra, hogy jogszerű keretek közötti lehallgatást milyen technikai megoldásokkal alkalmaz, ezért erről nem tud tájékoztatást adni. A miniszter leszögezte, hogy a sajtóinformációkkal ellentétben a közösségi médián keresztüli megfigyelésre szolgáló szoftverbeszerzésről szóló hír álhír, nincs alapja.

  • Jövő hét szerdán tanársztrájk lesz az iskolákban, délután pedig hídfoglalás lesz a tanárokért. Tudnak-e a diákok, szülők, tanárok olyan akciót tartani, amely után a kormány azonnali és jelentős béremelésre tenne ígéretet? Lesz-e a kiállásuknak eredménye? – kérdeztük Gulyás Gergelytől.

    A miniszter szerint valóban magasabb jövedelem jár a pedagógusoknak, dolgoznak ezen. Hozzátette: köszönetet mondhatnak a pedagógusoknak, mert az akciókban kis részük vett részt, a jogellenes akciókban néhány tucat ember. A miniszter mindenkinek azt tudja mondani, hogy a jogszerű tiltakozás lehetőségei Magyarországon garantáltak, Németországban például nincs is lehetősége a tanároknak sztrájkolni.

    Gulyás Gergely kitért arra is, hogy azok az igények, amelyek egy-két évvel ezelőtt indokoltnak és teljesíthetőnek tűntek, azok ma teljesíthetetlenek, az ígért emelést megadják, ha pedig tudnak, és az EU méltányos megállapodásra hajlandó, akkor készen állnak a nagyobb mértékű emelésre. A politikus leszögezte: nem a jó szándék hiányzik, majd megjegyezte: a pedagógus-szakszervezetek pártpolitikai alapon a kampányban az ellenzék mellett tették le a garast, de a pedagógusok szolidárisak az országgal.

  • Gulyás Gergely lapunk kérdésére elmondta: a rezsivédelmi és a honvédelmi alaphoz érkező befizetések időarányosan teljesülnek, forintra pontos számot nem tud mondani.

  • Orbán Viktor hétfőn a parlamentben arról beszélt, hogy ha a szükséges pénzügyi forrásokat nem kapjuk meg Brüsszelből, akkor majd máshonnan szerezzük be azokat, az erről szóló tárgyalások az Európai Unióval és más partnerekkel is folyamatban vannak. Pontosan milyen tárgyalásokra utalt itt a kormányfő, és ezek hol tartanak? – kérdeztük Gulyás Gergelytől.

    A miniszter kifejtette: Orbán Viktor a zöldberuházásokra utalt, ami a helyreállítási alapnak a hitelrészét jelenti. Ez az a pénz, amire azt mondták, hogy vagy felveszik, vagy nem, de az energetikai fejlesztésekre megéri felvenni, ha nem az EU-tól veszik fel, akkor majd máshonnan.

    Gulyás Gergely hozzátette: a nekünk járó uniós pénzekről szóló tárgyalások jól állnak, a szükséges törvényjavaslatokat benyújtották, a bizottsággal megállapodtak, nincs okuk azt feltételezni, hogy Magyarország ne jutna hozzá a nekünk járó forrásokhoz. A miniszter tisztázta, hogy az EU-val tárgyalnak, valamennyi országnak van lehetősége piaci hitelt, államközi hitelt is felvenni, de ez az uniós hitellehetőség alternatívája, nem az uniós pénzeké.

  • Gulyás Gergely kérdésre elmondta: az ellenzék függetlensége egyáltalán nem biztosított, indokolt a „dollárbaloldal” megnevezés. Azt is mondta: amit ma a sajtóból ismernek, az alapján jogellenes az a külföldi kampányfinanszírozás, amiről korábban Márki-Zay Péter beszélt. A Nemzetbiztonsági bizottság összehívását a Fidesz-frakció kezdeményezte.

  • Az Index kérdésére Gulyás Gergely a hosszabb téli szünettel összefüggésben elmondta: a mindenszenteken és a halottak napján kívül az őszi szünet három nap lenne, egyébként központilag nincs őszi szünet, de egyedi döntések születhetnek. 

  • Az atv.hu kérdéseire válaszul Gulyás Gergely a nemzeti konzultációval kapcsolatban elmondta: a nyolcadik tervezett szankciós csomagot nem tudják és nem is fogják támogatni, ha abban energetikai szankciók lesznek. Pontos elszámolása lesz a nemzeti konzultációnak, majd akkor lesz meg az, hogy mennyibe került.

    A forint történelmi mélypontjáról a miniszter azt mondta: jelentős kilengések voltak az elmúlt hónapokban, a jegybank az illetékes a témában. Az árfolyamkilengéseknek nincsenek gazdasági okai, a miniszter szerint a gazdaság jó, a költségvetés stabil, hiány nincs.

    Azzal kapcsolatban, hogy változik a számlabefizetési határidő (a következő hónap hetedik napjára módosul) a rezsiszámlákon, és több tízezer nyugdíjas kerülhet bajba, Gulyás Gergely elmondta: az MVM állami tulajdonú cég, elég, ha mindenki 15-éig befizeti a számláit, senkit nem fog hátrány érni. A következő hónapban visszatérnek az eredeti befizetési határidőig, vagyis 15-éig.

    A miniszter azt is elmondta: a 18 fokot próbálják tartani a minisztériumokban, 4 napos munkahelyi, oktatási hetet nem támogatnak.

    Szintén kérdésre – hogyan spórol otthon – Gulyás Gergely elmondta: eddig sem pazarolt az energiával, nem volt nagyobb fogyasztó. Szentkirályi Alexandra is azt mondta, hogy észszerű energiafogyasztók voltak, és erre tanítja a lányát is.

  • A kormány az Oroszország ellen bevezetett energetikai szankciókról indít nemzeti konzultációt. A kérdőíveket október közepén kezdik kézbesíteni.

  • Újabb gázszivárgást észlelt a svéd parti őrség az Északi Áramlat 2 gázvezetéken. A vezeték szivárgását elsőként szeptember 26-án figyelték meg, amikor hirtelen csökkenni kezdett a nyomás az Északi Áramlat 2-nél. A szakértők szerint kizárt, hogy maguktól hibásodtak meg a vezetékek, úgy gondolják, valaki szándékosan rongálta meg őket – írtuk mai cikkünkben.

    Gulyás Gergely az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott, fontos és súlyos kérdés, nem érdemes találgatásokba belemenni. Hangsúlyozta: nemzetközi vizsgálatot kell elrendelni, ami kiderítheti, ki követte el, az pedig súlyos helyzetet idéz elő, ha nem működik az Északi Áramlat.

  • Gulyás Gergely szerint a baloldalon belüli viták nagyrészt annak köszönhetők, hogy igyekeznek elterelni a figyelmet a külföldi pártfinanszírozási botrányról. A miniszter úgy fogalmazott, sose gondolták volna, hogy a baloldal „dollárbaloldal” lesz. Hozzátette: ez a támogatás önmagában is felveti azt a kérdést, hogy mit ígértek ezért, és kinek állnak szolgálatában, „példátlan politikai botrány a rendszerváltoztatás óta”.

  • Minden, stopról szóló hír, az tévedés, nincs ilyen – jelentette ki Gulyás Gergely, világossá téve: a kifizetéseket a Pénzügyminisztérium jóváhagyásával lehet teljesíteni, elkötelezettek a költségvetési hiánycél tartása mellett, de azt látják, hogy van egy hektikus világgazdasági környezet, ennek megfelelően vannak komoly árfolyammozgások.

    Gulyás Gergely leszögezte, a magyar gazdaság kifejezetten jól teljesít, a fundamentumai erősek, munkanélküliség-növekedési folyamat nem indult. Aláhúzta: kifizetési stop nincs, de a kifizetéseket megelőzően a Pénzügyminisztérium hagyja jóvá ezeknek a teljesítését.

  • A kormány döntést hozott arról, hogy spórolás céljából a tanítási téli szünet hosszabb lesz (Szentkirályi Alexandra pontosította: az őszi szünet rovására), mint az előző években:

    december 22-től január 8-ig fog tartani.

    Ebben az időszakban kormányzati igazgatási szünet is lesz, az állam így spórolhat.

    Az önkormányzatokkal kapcsolatban Gulyás Gergely azt mondta: jövőre jelentős spórolásra és kormányzati segítségre lesz szükség. Minden nagyobb önkormányzat vezetőivel le fognak ülni, és a kisebb önkormányzatokkal is egyeztetnek majd. Miniszteri biztosként ez Balla György fideszes képviselő feladata lesz. Mindenkinek el kell fogadnia egy racionalizáló programot, a Pénzügyminisztériumnak pontos rálátása van, hogy milyen helyzetben vannak az önkormányzatok. Mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy a következő időszakot túléljék az önkormányzatok.

  • A tegnapi kormányülésen megtárgyalták a nemzeti konzultációs kezdeményezést, és döntöttek annak elindításáról – kezdte Gulyás Gergely, hozzátéve: a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a háború és a szankciók miatt ugrásszerűen megnőttek az energiaárak, Európában a családok és a cégek szankciós felárat kénytelenek fizetni, ami sokszor négy-ötszörös energiaszámlákat jelent. A miniszter hangsúlyozta: Magyarország a legnagyobb támogatást biztosítja a lakosságnak, a fogyasztás átlagszintjéig sikerült fenntartani a rezsicsökkentést.

    Gulyás Gergely szerint Brüsszel azzal erőltette rá a tagállamokra a szankciókat, hogy azt ígérték: a szankciók jobban fognak fájni Oroszországnak, a szankciók pedig közelebb hozzák a háború végét. A miniszter kiemelte: ennek épp az ellenkezője igaz, a szankciók jobban fájnak Európának, mint Oroszországnak, sőt mi fizetjük Oroszország háborúját a magas energiaárakon keresztül.

    A magyar kormány kiemelt fontosságúnak tartja, amire Európában nem volt mód és lehetőség, arra Magyarországon legyen: az elitek döntése helyett az emberek véleményét hallgassák meg a szankciókról, ezért fogadták el a Fidesz-frakció kezdeményezését és indítanak nemzeti konzultációt. Papíralapon és online is lehetőség lesz a kérdőívek kitöltésére. Gulyás Gergely szerint egyre több nyugati lapban is felmerül, hogy morális alapon sem fogadhatók el olyan döntések, amelyek Oroszországot segítik több bevételhez.

Rovatok