Index Vakbarát Hírportál

Ősszel visszakerülnek a kőoroszlánok a Lánchíd pesti oldalára

2022. szeptember 29., csütörtök 14:43

Hamarosan teljesen megújulnak a Lánchíd pesti hídfőjét díszítő kőoroszlánok talapzatai, ahová a ráncfelvarráson átesett szobrok még ősszel visszatérnek. Közben a szakemberek már az utolsó simításokat végzik a pesti pilon kőfelületein. A hídpályát a tervek szerint idén decemberben visszaadják a forgalomnak.

Nemcsak az ősszel visszatérő oroszlánszobrok, hanem talapzatuk is megszépül: a Lánchíd pesti oldalán lévőket hamarosan befejezik a kivitelező szakemberei. Ezek a talapzatok az átkelő 1945-ös felrobbantásakor szétestek, az akkori technikával, illetve rendelkezésre álló anyagokkal 1949-ben építették újjá őket.

Most felújították a talapzatokat borító gránitlapokat, az északi oldalon lévő felirat pedig a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) javaslatának megfelelően kerül fel a hídra. Felvésték és már aranyozzák a Széchenyi Lánczhíd feliratot is, amelyet a híd II. világháború utáni újjáépítésekor nem tudtak helyreállítani. A talapzatot alkotó régi kövek a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeumba kerültek – adta hírül a BKK.

Visszakerültek a helyükre a díszek

Eközben a szakemberek az utolsó simításokat végzik a pesti pilon kőfelületein, ahol tavasszal kezdődtek a munkák. Megszépültek a pesti kapuzaton lévő oroszlánfejek és a fölöttük lévő címerek, amelyek megújításán szintén a helyszínen, a kapuzatokat körülölelő állványról dolgoztak a restaurátorok.

A Lánchíd kapunyílásainak erősen szennyezett, oroszlánfejes záróköveiről különleges vegyszeres pakolással távolították el az elgipszesedett, fekete réteget. Az oroszlánfejek fölötti koronás címerek 1996-ban kerültek az átkelőre, a javítandó elemeket az épen maradt részekről vett szilikonminták segítségével pótolták.

A pesti pilonra már visszaszerelték a köveket díszítő hatvan kis rozettát (a rózsaszirmokat formázó fém épületdíszeket) és 26 nagyobb díszöntvényt is, amelyeket a híd új, kékesszürke színére festettek. A felújított gránit- és mészkőelemeket a pilon egyes részein még patinázzák és víztaszító szerrel kezelik.

A Lánchíd felújítása 2021 tavaszán kezdődött az A-Híd Zrt. kivitelezésében, a munkálatok várhatóan 2023-ban fejeződnek be, de az útpálya már ez év végén elkészül.

Rovatok