Index Vakbarát Hírportál

A PDSZ követeli az elbocsátott tanárok visszavételét

2022. október 2., vasárnap 09:39

Országos sztrájkot hirdetett a pedagógus szakszervezet október 5-re és 14-re.

Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) országos választmányának elnöke nyílt levelet intézett Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetőjéhez, amiben arra kéri, haladéktalanul vonja vissza a a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusainak személyesen kézbesített, közalkalmazotti jogviszonyuk azonnali megszüntetéséről szóló határozatokat.

Amint arról az Index is beszámolt, megváltak a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium egyik tanárától, mert korábban többször is részt vett a pedagógusok polgári engedetlenségében. Palya Tamást nem sokkal az órája megkezdése után hívta fel az igazgató, hogy menjen le az irodájába.

Bíróságra viszi az ügyet 

Palya Tamás nem érzi korrektnek az eljárást, ezért bíróságra viszi az ügyet. Úgy tudni, más tanároktól is megváltak az iskolában az engedetlenségben való részvétel miatt.

Saját tanórájának megkezdése után tudta meg a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium tanára, hogy rendkívüli felmentéssel megszüntetik a munkaviszonyát. Palya Tamást elmondása szerint az intézmény igazgatója hívta fel, hogy menjen le az irodájába. Ott jelen volt a tankerület igazgatóhelyettese is két másik személy társaságában. Utóbbiak azt közölték: mindössze annyi a dolguk, hogy átnyújtsanak a pedagógus számára egy levelet, amelynek tartalmát nem kommentálhatták.

A tanárok kirúgása miatt szeptember 30-án, péntek este 19 órára tüntetést szerveztek az iskola épülete elé. Az intézmény előtt diákok, szülők és tanárok tiltakoznak az elbocsátások ellen, a tömeg a „Nincs tanár, nincs jövő!” és a „Kérjük vissza a tanárainkat!” rigmust skandálta. 

Sztrájkot hirdettek

Komjáthy Anna a Facebookon is közzétett nyílt levelében azt írja, a PDSZ megdöbbenve értesült a Belső-Pesti Tankerületi Központ nyilvánvalóan jogsértő lépéséről. Tisztában vannak azzal, hogy a munkamegtagadást a munkáltató szankcionálhatja, azonban ennek arányosnak kell lenni az okozott kárral. Ez az intézkedés – a jogviszony azonnali megszüntetése – ennek a követelménynek nem felel meg.

A kollégák eltávolítása az iskolából sokkal nagyobb mértékben csorbítja a tanulók tanuláshoz való jogát és a tankötelezettség teljesítését,  mint a polgári engedetlenség idején elmaradt néhány óra.

A választmányi elnök azzal folytatja, október 15-én lesz egy éve, hogy az oktatási  kormányzat azzal alázza az óvodák, iskolák, kollégiumok, szakszolgálatok munkavállalóit, hogy semmibe veszi a követeléseiket és most már tárgyalóasztalhoz sem ül le. Valamint az állam már törvénnyel is akadályozza  a pedagógusokat a nyomásgyakorlás végső eszközének – a sztrájknak – gyakorlásában.

Ezzel a magatartásával sodorta bele a most eltávolított kollégáinkat, hogy polgári engedetlenséghez folyamodjanak.

A PDSZ követeli, hogy a 2022. szeptember 30-án a budapesti Kölcsey Ferenc Gimnázium pedagógusainak személyesen kézbesített, közalkalmazotti jogviszonyuk azonnali megszüntetéséről szóló határozatokat haladéktalanul vonják vissza.

A PDSZ a folyamatban levő gördülő sztrájk részeként október 5. után október 14-re is országos sztrájkot hirdetett, és ügyvédi segítséget ajánlott fel a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból elbocsátottaknak.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok