Index Vakbarát Hírportál

Emberkereskedelemre figyelmeztet az ügyészség

2022. október 4., kedd 12:29

Emberkereskedelem – vészjósló szó, amiről azt gondoljuk, hogy legfeljebb a filmekben találkozunk vele. Pedig sajnos sokaknak a mindennapokat jelenti – akár elkövetőként, akár sértettként. Magyarország Ügyészsége most kisfilmben hívja fel a figyelmet az úgynevezett „lover boy” jelenségre.

Az utóbbi években egyre több olyan bűnbandát sikerül felderíteni, és vádat emelni ellenük, amelyek jellemzően szegénysorban élő lányokat bírnak rá arra, hogy prostituáltként dolgozzanak különböző nyugati országokban – mondta Borsodi-Buss Emese, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség helyettes szóvivője az emberkereskedelemről szóló kisfilmükben.

Elmondása szerint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből elsősorban Ausztriába, Svájcba és Németországba viszik a lányokat, mivel ezekben az országokban legálisak a bordélyházak, ahol nagyon szigorú feltételek mellett dolgozhatnak. A szóvivő szerint fontos kiemelni, hogy a kizsákmányolás azonban ott is tiltott.

Hiába legális a prostitúció ezekben az országokban, az, ha már a lánytól elveszik a saját keresetét, nem ő határozhatja meg, hogy mennyit dolgozik, milyen szolgáltatást nyújt és azt milyen összegért teszi, kizsákmányolásnak minősül

– fogalmazott Borsodi-Buss Emese.

A kisfilmből kiderül, hogy ilyen esetekben a legjellemzőbb az úgynevezett lover boy jelenség, amikor férfiak magukba bolondítanak olyan szegénysorban lévő lányokat, akiknek nincs kitörési lehetőségük, nincs munkahelyük, és szerelmet, anyagi jólétet és biztonságot ígérnek nekik, amelyért cserébe a lányoknak szexmunkát kell végezniük.

Általában először Magyarországon internetes hirdetésekkel kezdik a prostitúciót, majd pár héttel később a lover boy felveti, hogy külföldön sokkal többet kereshetnének, majd amikor a lány már nem keres olyan sokat, akkor a férfiak egyre több lányt keresnek meg, és végül akár 4-5 lány is dolgozhat egy férfinak. Borsodi-Buss Emese azt is elmondta, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében különösen jellemző a kerítés és az emberkereskedelem.

Ha egy fiatal nőt szexmunkára kényszerítenek, használnak és kihasználják, elveszik a pénzét, meghatározzák, hol, mennyit, illetve kivel kell dolgoznia, az kizsákmányolásnak minősül. Emberkereskedelemnek pedig nemcsak az adásvétel nevezhető, hanem az is, ha a lánynak megszervezik az utazását, biztosítják a lakhatását, majd a prostitúcióval megszerzett pénzét elveszik.  Ezek a bűncselekmények öttől tíz évig, ha szervezetten, erőszak alkalmazásával követik el, akkor akár öttől húsz évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható az elkövetőkre – magyarázta a szóvivő.

Rovatok