Index Vakbarát Hírportál

Kilakoltatás után hirdettek kilakoltatási moratóriumot a DK-s kerületek

2022. október 4., kedd 18:44

A budapesti kerületek vezetői a hátralékot felhalmozó lakásbérlőikkel szemben csak egy bizonyos pontig szolidárisak. Erre mutat rá A Város Mindenkié érdekvédelmi civil szerveződés. A XV. kerületben már lezajlott egy kilakoltatás, az V.-ben erre csütörtökön kerülhet sor.

A Demokratikus Koalíció polgármesterei által vezetett kerületek segítik a családokat – Április 30-ig kilakoltatási moratóriumot vezetnek be öt kerületben. Erről adott ki közös nyilatkozatot Budapest öt, baloldali vezetésű kerület DK-s polgármestere és Bősz Anett főpolgármester-helyettes. 

Orbán az elmúlt 30 év legnagyobb válságát szabadította a magyar családokra, akik nem tudnak megküzdeni a rekordinflációval, sokszorosára növelt energiaárakkal. Egy felelős kormány már rég kidolgozott volna egy válságkezelő programot, de amíg egy felelős kormány felváltja Orbánékat, addig is segíteni fogunk a Demokratikus Koalíció polgármesterei által vezetett kerületekben!

– olvasható közleményükben.

A vállalásnak ugyanakkor különös ízt kölcsönöz az a tény, hogy a nyilatkozatot aláíró XV. kerületi polgármester, Cserdiné Németh Angéla rendőri kényszerintézkedés mellett, A Város Mindenkié csoport (AVM) tiltakozása ellenére épp a közelmúltban lakoltatott ki egy idős asszonyt. 

Ilyen még nem volt, eddig ellenzéki vezetésű kerületben még sohasem lakoltattak ki senkit rendőri erőszakkal.

Ezt mondta lapunknak Misetics Bálint, civil aktivista, aki hivatalosan Karácsony Gergely főpolgármester szociálpolitikai főtanácsadója.

Az Index helyszíni riportban számolt be az esetről, ebben a kerület vezetőjét is megszólaltatta. Cserdiné Németh Angéla az ügy kapcsán úgy fogalmazott, hogy az önkormányzati lakás bérlője nem volt együttműködő, így tehát:

Aki nem engedi, hogy segítsünk rajta, azon nem lehet segíteni.

Az érvelése lényegében megegyezik Belváros–Lipótváros Önkormányzata vezetőjének álláspontjával. Szentgyörgyvölgyi Péter fideszes polgármester a végrehajtást kérő önkormányzat képviselőjeként szintén egy idős, rászoruló asszonnyal szemben folytat lakáskiürítési eljárást. A Város Mindenkié csoport közlése szerint a folyamatban lévő eljárás felfüggesztését az V. kerület arra hivatkozva tagadta meg, hogy „együtt nem működőnek” minősítette a bérlőt. Arra az esetre, ha a polgármester és az önkormányzat nem intézkedik a kilakoltatás leállításáról, az AVM csütörtökön polgári engedetlenséget – az ajtó elé vont élőláncos akadályt – helyezett kilátásba.

A hajléktalan emberek érdekvédelmét ellátó civil szervezet emlékeztetett, a Fővárosi Közgyűlés épp a legutóbbi ülésén fogadta el azt a határozati javaslatot, amely a kilakoltatási moratórium önkéntes meghosszabbítását ajánlotta (a testületben képviselőként is helyet foglaló) budapesti polgármestereknek. Az előterjesztést az V. és a XV. kerület vezetője is megszavazta.

Update: Belváros–Lipótváros Önkormányzata írásunk megjelenését követően levelet küldött szerkesztőségünknek, melyben a kilakoltatást hosszabban indokolják. Egyebek mellett azt írják:

„A társasház közös képviselője több alkalommal élt már panasszal a bérlő közösségi együttélés legalapvetőbb kritériumainak sem megfelelő viselkedésére. 2020.07.21-én a társasház közös képviselője jelezte, hogy csatorna elzáródási probléma miatt szükséges lenne a szakemberek bejutása a lakásba. A bérlő többszöri felszólítás ellenére sem biztosította a bejutást, így a szomszédos magántulajdonú lakásban a probléma a mai napig fennáll. 2022.09.06. a közös képviselő az önkormányzati lakásból történő ázás miatt fordult ismét az önkormányzathoz, a bérlő a bejutást ezúttal is akadályozta. Majd a közös képviselő közegészségügyi eljárás megindítását kérte (képekkel bizonyítva a szükségességét), mivel a bérlő a háztartási hulladékát a padlástérben és a lakáshoz tartozó tárolóban gyűjti. Ez járványügyi problémákat és többletköltséget okoz a társasháznak.

A bérlő 2022. szeptember 22-én kelt végrehajtás felfüggesztése iránti kérelmét a bíróság elutasította. „A bíróság álláspontja szerint a kötelezettnek több éve volt arra, hogy lakhatásának körülményeit rendezze, a végrehajtási eljárásban a továbbiakban nincs lehetőség arra, hogy a felfüggesztéssel az eljárás tovább húzódjon, mert – a bíróság meglátása szerint – ha a kötelezett az elmúlt években nem tett intézkedéseket helyzetének javítására, így még további hat hónap alatt nem várható, hogy ez be fog következni.”

(Borítókép: Kilakoltatás a XV. kerületben 2022. július 19-én. Fotó: Papajcsik Péter/Index)

Rovatok