Index Vakbarát Hírportál

Fél napja tart a sztrájk, mutatjuk, mi történt délelőtt

2022. október 5., szerda 12:20

Országos sztrájk, polgári engedetlenségi akció, virrasztás, élőlánc, tüntetés – délelőtt a fővárosban és vidéken is tiltakozások indultak. A tanárok, a szülők és a diákok is változást szeretnének.

Szerda reggel országos sztrájk indult a hazai iskolákban. A munkabeszüntetés szervezője, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete azt kérte az óvodai, iskolai, kollégiumi és szakszolgálati dolgozóktól, hogy a mai napon ne vegyék fel a munkát.

A sztrájk mellett számos iskolában polgári engedetlenségi akciót is hirdettek, a Tanítanék Mozgalom tájékoztatása szerint ezt a tiltakozási formát 83 intézményből 947 tanár választotta. 

Emellett a fővárosban és vidéken is több szolidaritási akciót tartottak, élőláncot alakítottak többek között Budapest belvárosában, a XVII. kerületben és Csepelen is, Pécsen pedig virrasztást tartottak. 

A tanárok és a diákok mellett sok szülő, támogató is utcára vonult, arra a kérdésre, hogy miért döntöttek a tiltakozás mellett, az egyik édesanya azt felelte:

Két gyermekem van, a fiam tizedikes, és nincs fizikatanára ebben az évben. A lányom nyolcadikos, most fog középiskolába menni, de nem tudom, hogy lesz-e valaki, aki tanítja. Konkrétan mi is érezzük a problémákat, két családtagom is pedagógus volt, most nyáron, 25 év után mindketten felálltak. A bőrünkön érezzük a gondokat, megcsináltuk a transzparenst, ennyit tudunk tenni. 

A Vörösmarty Mihály Gimnázium kezdeményezésére a Madách téren flashmobot tartottak, majd a tömeg a Belső-Pesti Tankerületi Központ elé vonult. Mint ismert, ez az a tankerület, amely felmentette a munkavégzés alól a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárait.

Helyszíni tudósítónk arról számolt be, hogy a diákok és a tanárok felolvastak egy nyilatkozatot, mely a következő sorokat tartalmazta:

A tankerületi dolgozók egy darabig az ablakból figyelték az épület elé érkező tömeget, majd egyikük inkább úgy döntött, hogy besötétít.

Több ellenzéki politikus is kifejezte támogatását

Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-oldalán azt írta: „Tanárok nélkül nincs jövő! Budapest a tanárokkal van.” 

Mint ismert, a BKV-nál működő Egységes Közlekedési Szakszervezet már hétfőn felszólította a náluk dolgozó hivatásos sofőröket, illetve a főváros utcáin közlekedő civil autósokat, hogy október 5-én és 14-én, a pedagógussztrájk napjain délben dudaszóval fejezzék ki szolidaritásukat. 

A délelőtti élőlánchoz csatlakozott több politikus, többek között a momentumos Orosz Anna, a párbeszédes Jámbor András, de a zuglói Szent István Gimnázium diákjaihoz csatlakozott Horváth Csaba, a XIV. kerület polgármestere is.

„Nekem is három gyerekem van, és szülőként felháborítónak tartom azt, hogy ma a közoktatásban a tanárokat, akik a jövőre készítik fel a gyermekeinket, sem erkölcsileg, sem anyagilag nem becsülik meg” – hangsúlyozta a politikus.

Délután is folytatódnak az akciók 

A munkabeszüntetés után délután is folytatódnak az akciók, a két nagy pedagógus-szakszervezet az Alapvető Jogok Biztosa fővárosi, illetve vidéki kirendeltségeinek nyújtja be az összegyűjtött panaszokat, hogy felhívja a helyi problémákra a figyelmet.

15 órakor az óbudai iskolák közös szervezésében pedagógusok, diákok, szülők, szimpatizánsok, támogatók együtt keresik fel az Észak-Budapesti Tankerület óbudai központját, ahol beszédekkel, felszólalásokkal tarkított szerenáddal „kedveskednek” a tankerület igazgató asszonyának, Tamás Ilonának, valamint kollégáinak.

Ezt követően, 17 órakor hídfoglalás lesz a tanárokért a Grund szervezésében. Az esemény leírásában ismertetik: „Tartsatok velünk október 5-én (szerdán) 17 órától 19 óráig a Margit hídon, hogy újból megmutassuk a kormánynak, hogy a tanárok jelenlegi helyzete tarthatatlan, és hogy joguk van sztrájkolni, hiszen a sztrájk alapjog!”

A nap zárásaképp 19 órakor szolidaritási koncert is lesz a Kossuth téren. 

Az Indexen folyamatosan követjük az eseményeket, percről percre tudósításunkat ide kattintva érheti el. 

Ön is látta? Van fotója vagy videója?
Küldje el nekünk!

 (Borítókép: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok