Index Vakbarát Hírportál

A fenyegető levelek hatására még többen sztrájkolhatnak

2022. október 5., szerda 06:49 | aznap frissítve

A Szent István Gimnázium pedagógusai részt vettek a hétfői polgári engedetlenségben, és az első két órában nem vették fel a munkát. Így fejezték ki együttérzésüket a Kölcsey Ferenc Gimnázium elbocsátott tanáraival. Most őket is kirúgással fenyegették meg.

Kósa Zsolt történelemtanár az RTL Híradónak elmondta, hogy hasonló tartalmú levelet kaptak ők is, mint a Kölcsey tanárai, amelyben azt fogalmazták meg, hogy a pedagógusok törvénytelenül tagadták meg a munka felvételét. „Ez tényszerűen nem igaz, hiszen csak két tanóráról volt szó, míg a levélben az egész napot említik.”

A fenyegető levél hatására a Szent István Gimnázium tanárai között még többen döntöttek úgy, hogy sztrájkolni fognak.

A Kölcsey Ferenc Gimnázium igazgatója közösségi oldalán írt arról, hogy az iskolát fenntartó Belső-Pesti Tankerületi Központ súlyosan megsértette a diákjaik tanuláshoz való jogát azzal, hogy pénteken öt tanárt azonnali hatállyal kirúgtak az iskolájukból.

Miközben a diákok tanuláshoz való jogára hivatkoznak, megfosztják őket a tanáraiktól. Válaszul néhány óra elmaradására, a tanév hátralévő óráit kockáztatják

– írta Fazekas Csaba igazgató.

A sztrájk célja a bérek növelése és a nagyobb megbecsülés kivívása

A pedagógusok a polgári engedetlenségi akciókkal és a gördülő sztrájkkal nagyobb megbecsülést és béremelést szeretnének elérni. Kövér László házelnök szerint a tanári fizetések emelésére valóban szükség van, ugyanis a jelenlegi bérük a munkájukhoz és a felelősségükhöz mérten nem méltányos.

A bérezés az oktatás színvonalával rövid távon semmiképpen nem függ össze, mert a tisztességes pedagógusok nem attól teszik függővé a teljesítményüket, hogy mennyi pénzt kapnak

– mondta a házelnök a Hír TV-ben. A Pedagógusok Szakszervezete (PDSZ) szerint a kormány visszaél a tanárok helyzetével.

A tisztességes tanárok nem sztrájkolnak?

A PDSZ határozottan visszautasítja azt a feltételezést, hogy a tisztességes pedagógusok nem sztrájkolnak. „Ismételten a hivatástudatra próbálnak építeni, és nem arra, hogy piaci bérekkel pályán tartsák a pedagógusokat” – jegyezte meg Totyik Tamás alelnök, hozzátéve: a pedagógusbérek rendezése azért sem tűr halasztást, mert az első téli rezsiszámlákat sokan nem fogják tudni kifizetni.

(Borítókép: Bodnár Patrícia/Index)

Rovatok