Index Vakbarát Hírportál

Levelet kaptak a Karinthy Gimnázium tanárai, akik részt vettek a szerdai tüntetésen

2022. október 6., csütörtök 16:53

Levelet kaptak a tankerületi igazgatótól a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium azon tanárai, akik szerdán részt vettek a pedagógusok polgári engedetlenségi akciójában és tüntetésén.

A szerdai demonstrációkon több ezer tanár vett részt. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint országszerte mintegy 14 ezer tanár vett részt a megmozdulásokon. A legnagyobb akciót a budapesti Kossuth térre szervezték.

Csütörtökön a Karinthy Frigyes Gimnázium egyik tanára, Berta Beáta számolt be arról, hogy aznap az iskola igazgatóját behívatták a Külső-Pesti Tankerületi Központba, és Rábel Krisztina tankerületi igazgató átadott neki 24 névre szóló levelet,

amelyeket a szerdai polgári engedetlenségi akcióban résztvevőknek címeztek.

Hogy mi áll a levélben, az még nem derült ki, ugyanis az iskola tanárai csütörtökön megtagadták a levelek átvételét, arra hivatkozva, hogy az ő munkáltatójuk nem az iskolaigazgató, hanem a  tankerületi igazgató.

Jeleztük továbbá, hogy holnap, október 7-én [pénteken] reggel 8 órakor elmegyünk a tankerület elé, hogy személyesen tőle vegyük át a levelet

írta Berta Beáta. 

Ami a levél tartalmát illeti, azzal kapcsolatban is van néhány feltételezés, mi állhat benne. Elképzelhető, hogy a gimnázium tanárai csak ugyanolyan fenyegető levelet kapnak, mint amelyet más intézményekben is kiosztottak már. Ugyanakkor a Kölcsey Ferenc Gimnázium tanárait a múlt héten szintén levélben értesítették arról, hogy kirúgják az intézményből amiatt, hogy részt vett a megmozdulásokon.

Ami a demonstrációkat illeti, azok továbbra is folytatódnak. Nemrég újabb tüntetéseket jelentettek be, és a szakszervezetek közölték, hogy egy hét múlva még a szerdainál is nagyobb erőket szeretnének mozgósítani egy sztrájkhoz

Rovatok