Index Vakbarát Hírportál

Állami segítség nélkül év végére összeomolhat Miskolc

2022. október 11., kedd 07:23

Az egekbe szökő energiaárak miatt, ha nem érkezik külső segítség, olyan alapszolgáltatások is veszélybe kerülnek, mint az óvoda, idősek otthona, szociális és egészségügyi ellátás, közétkeztetés vagy tömegközlekedés – közölte Veres Pál független polgármester.

A polgármester szerint idén 5 milliárdos, jövőre 15 milliárdos költségnövekedéssel számolnak, amit lehetetlen kigazdálkodni. Az emelkedő áraknak csak jelentéktelen részét tudják olyan drasztikus lépésekkel ellensúlyozni, mint például óvodák összevonása, múzeumok, fürdők, könyvtárak bezárása, de még így is marad 2,5-3 milliárd forintos lyuk a költségvetésben – tette hozzá. 

Erre külső segítség nélkül nem lehet megoldást találni, és erről a többi település is hasonlóan vélekedik, ezért számítanak a kormány támogatására, hogy fent tudják tartani az alapvető szolgáltatásokat – magyarázta. Balla György kormánybiztos kérésére szerdáig kell adatot szolgáltatniuk a kormányzat felé – írja a Szabad Európa

Be kell számolniuk arról, hogy milyen többletköltségekkel küzdenek az önkormányzatnál, illetve az önkormányzati cégeknél, és be kell mutatniuk, milyen takarékossági intézkedéseket tettek. 

Ez ténylegesen azt jelentheti, hogy be kell zárni óvodát, bölcsődét. Ezt nem akarjuk, a végsőkig kitartunk, de ha a városok nem kapnak külső támogatást, már november–december környékén beállhat egy olyan állapot, hogy az alapszolgáltatásokat sem tudjuk ellátni a megfelelő szinten

– fogalmazott. A beszámoló már majdnem kész van, a szerdát sem várják meg, hamarabb el fogják küldeni. 

(Borítókép: Veres Pál 2021. augusztus 25-én. Fotó: Kaszás Tamás/Index)

Rovatok