Index Vakbarát Hírportál

Titokzatos történések a svábhegyi gyermekkórház elhagyatott ingatlanán

2022. október 11., kedd 15:24

Először bontás miatt indult eljárás a szebb napokat látott hegyvidéki épületre, ám a bontási kérelem néhány nappal később egyszerűen eltűnt a rendszerből, és örökségvédelmi bejelentésre módosult.

Érdekes jelenségre lett figyelmes az Építészfórum az Építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat Támogató elektronikus Dokumentációs Rendszer (ÉTDR) általános tájékoztatási felületén. Néhány napja azt tapasztalták, hogy bontási engedélyezési eljárás indult a XII. kerületi Béla király út 20. alatti, 9555-ös helyrajzi számú ingatlanra vonatkozóan.

Az épületről 2019-ben cikkezett sokat az országos sajtó, amikor kiderült, hogy több más, nagy értékű ingatlannal együtt árverésen kelt el, és lett a Central European Ingatlanalap tulajdona.

Az adásvétel után azonban ismét évekig csend volt körülötte, egészen az elmúlt napokig, amikor megjelent a már említett bejegyzés a bontási engedélyezési eljárásról. Ennek részleteiről szeretett volna többet megtudni az Építészfórum, amely kérdéseivel megkereste az eljárást végző illetékes kormányhivatalt, ahonnan először azt a választ kapta, hogy

Az érintett ügyben az örökségvédelmi bejelentési eljárás még nem zárult le, arról tájékoztatás nem adható.

Ezek után az ügy érdekes fordulatot vett, amikor megpróbáltak az adatbázisban rákeresni az ingatlanra, ugyanis a kereső már ki sem listázta az eljárást, vagyis lényegében eltűnt a rendszerből. 

A Frivaldszky–Mauthner–Pálffy-villa

Az egyemeletes villa 1845 körül Brein Ferenc tervei alapján épült romantikus stílusban, Frivaldszky Imre természettudós megbízására, derül ki a Műemlékem.hu adatbázisából. Később, 1908-ban neoreneszánsz stílusban alakították át Grioni Antal terve szerint, akkor már gróf Pálffy Anna számára. Ismert lakója és névadója volt még Mauthner Ödön növénynemesítő, nagykereskedő. 

A tulajdoni lap tanúsága szerint 1947-ben az államé lett az ingatlan, majd előbb a Szabadsághegyi Gyermekszanatórium, azt követően a Svábhegyi Állami Gyermekgyógyintézet, később a Svábhegyi Országos Gyermekallergológiai Pulmonológiai és Fejlődésneurológiai Intézet, végül, az árverezése előtti csaknem tíz évben a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében állt. A védett ingatlanok hivatalos adatbázisa szerint nemcsak a villa, hanem a kertje is műemlék, műemléki jelentőségű területen fekszik műemléki környezetben.

Ekkor a lap ismét a kormányhivatalnál érdeklődött, és az alábbi tájékoztatást kapta: 

A kérelem tartalma szerint a tervezett építési tevékenység az örökségvédelmi bejelentések körébe tartozik, ezért az eredeti eljárás típusát a hatóság módosította. Az örökségvédelmi hatósági eljárások tekintetében a vonatkozó jogszabályok nem írják elő, hogy azok az ÉTDR rendszer általános tájékoztatási felületén megjelenjenek.

A hegyvidéki önkormányzatnál a kerületi főépítész, Hapszné Tarcsafalvi Eszter megerősítette, hogy a Béla király úti ingatlan műemléki védelem alatt áll, hozzátéve, hogy tudomásuk szerint 

a műemléki védett villa felújítását és rekonstrukcióját tervezik egy több ingatlant is érintő fejlesztés keretében.

Levelében tájékoztatott továbbá arról, hogy az ingatlanon jelenleg több olyan épület is található, amely nem áll műemléki védelem alatt.

Évtizedes amortizáció után rekonstrukció?

Arról, hogy milyen tevékenységekhez kell örökségvédelmi bejelentés, a 68/2018. (IV. 9.) számú, a kulturális örökség védelmével kapcsolatos szabályokról szóló kormányrendeletből tudhatók meg részletek. E szerint ha a tervezett tevékenység a kiemelten védett műemléket vagy a védett műemlék nevesített értékét érinti, bejelentés alapján végezhető például 

A műemléki értéket közvetlenül nem érintő tevékenységek közül bejelentés alapján végezhető egyebek mellett

Ezek alapján az Építészfórum összegzése szerint felmérhető, hogy több lehetséges válasz is adódik arra a kérdésre, vajon mit tervezhet a tulajdonos a svábhegyi ingatlanon a mostani bejelentéssel. Mindenesetre az már látszik, hogy sok-sok évnyi csendes amortizálódás után valami hamarosan elkezdődhet. 

(Borítókép: A Frivaldszky–Mauthner–Pálffy-villa. Fotó: Wikipédia / Texaner)

Rovatok