Nem kell az Egyesült Államokig mennünk, hogy olyan megrázó esetekkel találkozzunk, amelyek például Jeffrey Dahmerhez fűződnek. Magyarországon is épp elég sorozatgyilkos rendezett már ámokfutást az elmúlt évtizedekben, köztük olyan hölgyek, akikről senki nem gondolta volna, hogy képesek erre.
A nemrég megjelent, Szörnyeteg – A Jeffrey Dahmer-sztori című netflixes szériának köszönhetően újra felkapottá váltak a sorozatgyilkosokról szóló történetek. A gyilkosság mellett a kannibalizmusra is hajlamos Jeffrey Dahmerről azóta már egy dokumentumfilm is debütált a streamingszolgáltatón, ahogy a közösségi médiában is nagy népszerűségnek örvend a személye. A Netflix az elmúlt években több sorozatgyilkossal kapcsolatban is készített már egy-egy sorozatot, köztük Ted Bundyról, illetve a Night Stalker, azaz Éjszakai Vadász néven is ismert Richard Ramirezről. Sorozatgyilkosságot elkövető nőkről azonban viszonylag ritkán esik szó, holott belőlük is van bőven.
Magyar viszonylatban sem kell sokáig keresgélnünk, hogy olyan esetekkel találkozzunk, amelyek ha nem is múlják felül, de legalábbis vetekszenek akár Ted Bundy vagy épp a Jeffrey Dahmer által elkövetett gaztettekkel. Az alábbiakban azon hölgyekről lesz szó, akik hazánkban gyilkoltak, hol haszonszerzésből, hol puszta élvezetből. Némelyik történet akár netflixes sorozatot is érdemelne.
Gerzsány Mária, aki Kisteleken élte mindennapjait a 19. században, bábaként tevékenykedett, majd a népi gyógyításba is belekóstolt, amit már akkor is szimpla szemfényvesztésnek tartottak. Bár prostituált lányok futtatása mellett törvénytelen abortuszok elvégzésével is gyanúsították (összesen tizenhét élve és hetvennyolc halva született csecsemőt jelentett be), húsz eljárás folyt ellene, de mindig felmentették, végül emberölés miatt kellett felelnie. Kezdetben a saját családtagjait tette el láb alól méreggel, majd azokat a személyeket likvidálta, akik szúrták mások szemét. A férjeket úgy gyűjtötte, mint a bélyeget, legalább öt volt neki, bár a pontos számukat máig nem lehet tudni. Ám egy dolog közös volt bennük: életbiztosításuk volt, amelynek az asszony volt a kedvezményezettje, illetve négyük egyik napról a másikra meghalt.
Mint az később kiderült, Gerzsány főleg arzénnal mérgezte meg áldozatait, ő maga állította elő. Azonban, ha az arzén nem bizonyult jó megoldásnak, még erősebb szerhez nyúlt. A hatóságoknak sem volt könnyű dolguk, mivel ha voltak is tanúvallomások, amelyek az asszonyt terhelték, nem voltak egybehangzóak az állítások, így egy időben bírságokkal próbálták hátráltatni őt, ám nem jártak sikerrel. Szinte minden megbízásra igent mondott, sőt a faluban fel is ajánlotta a szolgálatait, ha azt hallotta, valakinek elege van a férjéből vagy más ismerőséből. Ez okozta végül a vesztét is. A sors ugyanis összehozta Pálinkás Jánosnéval, aki a párjára panaszkodott Gerzsánynak, ám ő nem pusztán végighallgatta az asszony siralmát, hanem azt ajánlotta neki, 60 koronáért ad neki egy kis arzént, amivel elteheti őt láb alól.
Pálinkásné azonban a csendőrökhöz fordult, akikkel összefogva próbálta lebuktatni a méregkeverő Gerzsányt. Az asszony végül megrendelte a felajánlott arzént, ám olyan pénzzel fizette ki, amit megjelölt a hatóság, illetve a szert is nekik adta le. Mikor Gerzsány az utcán látta Pálinkásné férjét, akinek kutya baja sem volt, megkereste a nejét, hogy egy erősebb adagot készítene neki pluszpénzért, amit szintén elfogadott, ám ez esetben is a csendőröknek adta le a kapott árut. A szerek, amelyeket egy gyógyszerész elemzett, elég bizonyítékot biztosítottak Gerzsány letartóztatásához. Az asszonnyal kapcsolatba hozható elhunyt személyek holttestét kiásták, hogy mintát vegyenek, és három férje esetében is kimutatható volt az arzén jelenléte. Bár Kisteleken akkoriban 50-60 mérgezéses esetről pusmogtak, csak hármat tudtak az asszonyra bizonyítani.
Végül a bíróság gyilkosságért és gyilkosságban való bűnrészességért életfogytiglani börtönre ítélte őt. 1912-ben kezdte meg a büntetést a márianosztrai börtönben, azonban hét év után végül szabadon engedték, így újra hazatért Kistelekre, ahol hamvaiból feltámasztotta régi bizniszét. Elsőként egy alkoholista férj meggyilkolásával bízták meg, azonban ez az eset már nagyobb visszhangot kapott. A sorozatos feljelentéseknek köszönhetően határoztak úgy a hatóságok, hogy újra börtönbe zárják a kisteleki méregkeverőt, aki 1920 tavaszán ismét a rácsok mögött találta magát, később itt is halt meg. Áldozatainak pontos számát azóta sem lehet tudni.
A Szegeden gyilkoló Elek Margit (később Barna Mihályné és Varga Sándorné) kilóg az itt felsorakoztatott sorozatgyilkosnők sorából, mivel skizofrén betegsége miatt nem volt büntethető. Az 1914-ben született Elek szegény családból származott, azonban nagyobb bevételre tett szert, amikor összeveszett munkaadójával, és egy pert követően tizennégyezer forint ütötte a markát. Ebből a pénzből vásárolt egy épületet – ez később helyszínéül szolgált a gyilkosságoknak –, amelyben több lakás is volt, némelyik bérbe adva. Bár az asszony főleg nőkkel létesített kapcsolatot, férjhez ment egy Barna Mihály nevezetű úrhoz, akinek évekkel később megromlott az egészségi állapota, ahogy Elek édesanyjáé is, így hozzájuk költözött. Később mindketten meghaltak, ugyan azt sosem bizonyították be, hogy a haláluk Elekhez volt köthető. Nem úgy, mint más eseteknél.
Elek első áldozata a gondozó Biczók Lajosné volt, akit előbb egy gyógyszerrel elkábított, majd megfojtotta. Az asszony halálával kapcsolatban azt állapították meg a hatóságok, fennállt az idegenkezűség eshetősége, így Eleket letartóztatták, ám bizonyíték hiányában később szabadlábra került. Sőt, Biczók Lajosné vagyonát is megörökölte, amiről ő maga rendelkezett egy hátrahagyott üzenetben – legalábbis azt gondolták. Elek ekkor már a tehetős Varga Sándorral élt együtt, akivel később össze is házasodtak, illetve megjelölték az asszonyt a férfi örököseként. Az esküvő után néhány hónappal volt Elek első gyilkossági kísérlete. Csattanó maszlagot rakott a megfőzött székelykáposztába, majd 1959 karácsonyán megkínálta vele nemcsak férjét, hanem annak két rokonát is. Bár mind megbetegedtek tőle, nem haltak meg, így Elek később újra próbálkozott egy szintén hasonló módszerrel elkészített levessel. Ezúttal sikerrel járt, a férje meghalt, és mindent örökölt utána.
Az ezt követő időszakban azonban nem párjainak, hanem naiv, betegséggel küzdő ismerőseinek köszönhetően jutott hozzá némi pénzhez, akik a szándékait mit sem sejtve eltartási szerződést kötöttek vele. 1963-ban Siegl Annát vette rá erre, Elek pedig már akkor megrendelte az asszony sírkövét. Ugyanazt a módszert alkalmazta, mint első áldozatánál, előbb gyógyszerrel elkábította, majd a párnával megfojtotta őt, de az esetet nem tekintették bűncselekménynek, így Siegl minden vagyona rá szállt. Eleket különösen zavarták az általa megvásárolt szegedi társasházban lévő más bérlők, akiket el akart űzni onnan. A terve részben sikerült, azonban egyvalaki, Tóthpál Mihályné hajthatatlan volt. Végül vele is eltartási szerződést kötött, majd amikor eléggé a bizalmába férkőzött, elkábította, megfojtotta egy párnával és orvost hívott hozzá. A bökkenő az volt, hogy áldozatát előbb összeverte, így a nagy dulakodás közben eltört Tóthpálné bordája, a hátrahagyott nyomokkal pedig gyanúba keverte magát.
Elek Margitnak végül a bíróság előtt kellett felelnie tetteiért, ám kimagyarázni már nemigen tudta magát. A házkutatás során koponyákat találtak az otthonában, ekkor derült ki, hogy fosztogatta a helyi temetőt, és az így szerzett maradványokból különböző bájitalokat kotyvasztott, amelyek állítása szerint arra késztették a férfiakat, hogy beleszeressenek, illetve hogy az idősek megbízzanak benne. A lakásán talált, többkilónyi csattanó maszlag alapján pedig kikövetkeztették, hogy további gyilkosságokra készülhetett.
Mint arról a megyei rendőr-főkapitányság akkor 23 éves nyomozója, Tűhegyi Sándor korábban beszámolt, Elek kezdetben tagadta az ellen felhozott vádakat, később viszont azt mondta, mindent bevall, ha zsíros kenyeret és paradicsomot hoznak neki. Ezután derült ki, hogy az asszonynak összesen kilenc férje volt, bár közülük csak háromra emlékezett. Bizonyítékból viszont így is volt bőven a végrendeleteknek köszönhetően. Elek a bíróságon tetteit azzal magyarázta, meg akarta szabadítani a szenvedéstől áldozatait. Sőt, amiatt ítélte meg hasznosnak a tevékenységét, hogy így nem kellett nyugdíjat fizetni olyan polgároknak, akiknek nem vette hasznát a Magyar Népköztársaság. A bíróság végül szakvélemény alapján kényszergyógykezelésre ítélte az asszonyt, így a lipótmezei elmegyógyintézetben töltötte hátralévő éveit.
Jancsó Ladányi Piroskának, aki Törökszentmiklóson gyilkolt meg fiatal lányokat, nem volt egyszerű gyerekkora, mivel édesanyjával együtt prostitúcióval foglalkoztak, így a nemi betegségek sem kerülték el őket. A testi örömökért cserébe pedig kenyeret, zsírt és némi pénzt kaptak. Az ekkor még tini Jancsó gyakran lopott, így sokszor indítottak eljárást ellene, illetve az iskolát is otthagyta az ötödik osztályt követően. Első áldozata a 11 éves Komáromi Marika volt 1953-ban, akit a lakásukba csalt, majd egy könyvet adott neki elterelés gyanánt, és amíg ő olvasott, hátulról megfojtotta egy dróttal, és a holttestet levetkőztetve próbálta kiélni szexuális vágyait. A fiatal lány nyakára végül egy hurkot kötött, hogy kihúzza a házból, majd a kútba dobta. Mivel Komáromit utoljára akkor látták, amikor a Czégény-tanya felé indult, ahol a szovjet katonák állomásoztak, a hatóságok nem jutottak semmire az ügyben, az oroszokat ugyanis nem akarták számonkérni.
Jancsó második áldozata a 13 éves Hoppál Piroska lett, akit azzal a címszóval csalt el a lakásukhoz, hogy meg akarja venni tőle az eladatlan csirkéit. Komáromihoz hasonlóan az ő esetében is azt a módszert alkalmazta, hogy előbb egy kötetet adott neki, aztán megfojtotta őt, és mielőtt a kútba dobta volna, kiélte rajta szexuális vágyait. A gyilkos harmadjára a 17 éves Simon Irénnel végzett, akivel korábban nemi kapcsolata is volt, ám félt attól, hogy fény derül a viszonyra, ezért úgy döntött, inkább megöli. Korábbi áldozataihoz hasonlóan őt is egy dróttal fojtotta meg otthon, majd a meztelen testét a kútba dobta, a holmiját pedig eltette. Így tett a negyedik kiszemelt, a 12 éves Botos Marika esetében is, aki épp a keresztanyjához igyekezett, azonban Jancsó azzal csalogatta el őt a lakásukra, hogy segít neki vinni a csomagját. Otthon azonban egy zsinórral megfojtotta, majd levetkőztette őt, hogy kiélje szexuális vágyait, míg végül őt is a kútba dobta, elrejtve a ruháit. Utolsó áldozatát, a 12 éves Szőke Katókát szintén elhívta magához, majd előbb egy nadrágszíjjal megfojtotta, és miután fajtalankodott a holttesttel, ő is a kútban végezte.
A 20 éves Jancsó tetteire azt követően derült fény, hogy a rendőrség a megölt fiatalok eltűnése kapcsán kezdett el nyomozni. Bár voltak, akik a szovjet katonákra gyanakodtak, a 21 éves Balázsi Istvánnénak köszönhetően végül Jancsó gyanúba keveredett. A fiatal lány őt is meg akarta fojtani egy dróttal, ám végül kiszabadult, és értesítette a hatóságokat. A rendőrök kihallgatták a Jancsót, aki mindent bevallott. A házkutatás során találták meg az áldozatok ruháit, illetve a kútba dobott holttesteket, amelyeket – mivel egyik szülő sem szerette volna hazaszállítani megbecstelenített szerettét – végül egy szolnoki temetőben temettek el. Az ügy bíróságra került, és ugyan a tettes a vallomásaival a szovjet katonák mellett próbálta gyanúba keverni néhány ismerősét is, egyre nagyobb hazugságviharba került. 1954-ben végül halálra ítélték, majd a szolnoki megyei börtön udvarán felakasztották. Egyes információk szerint, mikor meghallotta az ítéletet, a következőt mondta:
Nevetek én még az akasztófa alól is a világra.
Az előbbiekben felsorolt három sorozatgyilkosnő hajtotta végre a legmegrázóbb bűncselekményeket hazánkban, azonban rajtuk kívül érdemes megemlíteni még például Pipás Pistát is, aki Fődi Viktória néven látta meg a napvilágot. A 20. században élt bérgyilkosnő megfojtotta áldozatait, tetteit öngyilkosságnak álcázva. A szegedi ügyészségre érkezett névtelen levélnek köszönhetően lett ő a gyanúsított, így elkezdtek nyomozni az ügyben, majd hosszú keresés után őt is sikerült nyakon csípniük. Az pedig csak a két áldozat holttestének kihantolása után vált nyilvánvalóvá, hogy megölték őket. Ekkor került rács mögé az erős testalkatú és mindig férfiruhában járó Pipás Pista. A börtönben viszont panaszkodtak rá a cellatársai, mivel egyáltalán nem fürdött, ezért erőszakkal kellett megmosdatni – így tudták meg, hogy nem férfi, hanem nő. Az pedig csak a tárgyaláson derült ki, miért ölt. Mint mondta, 13 évesen megerőszakolta egy részeg földesúr, ahova cselédlánynak szegődött, ekkor felesküdött az italozó és családjukat semmibe nem vevő férfiak ellen. A bíróság végül halálra ítélte, és 1933-ban felakasztották.
Hasonló sorsra jutott Papp Erzsébet, azaz Holhos Jánosné, a nikotinos gyilkos is 1962-ben, aki eredetileg a férjét akarta meggyilkolni. Előbb azonban a kutyáján próbálta ki a szert, majd egy ötéves kislányt ölt meg úgy, hogy a dohánylevélből kioldotta a nikotint, és azzal itatta meg őt. Papp ezzel a módszerrel oldotta meg, ha problémája akadt valakivel. Második áldozata a férje volt, aki mindig sértegette, amikor lerészegedett, ezért úgy döntött, megöli, ám az ő esetében a halál oka alkoholmérgezés volt. A harmadik kiszemelt Papp barátnője lett, aki szintén megsértette őt, így megitatta vele a nikotinos főzetet. Ahogy újdonsült férjének, Holhos Jánosnak a nővére is így végezte egy vita után. A nő végül annak köszönhetően bukott le, hogy a pálinkásüveget, amelyben a mérget tartotta, visszaváltotta, és ketten súlyos mérgezést kaptak tőle. A hatóságok ezt követően nyomozták le, ki vitte vissza az üveget, amelyben még akkor is a halálos nikotindózis kétszeresét mérték. Így lett az ügy gyanúsítottja Holhosné, akinek környezetében több haláleset is történt abban az időben. Bár az akkor 26 éves lány mindvégig tagadta, hogy elkövette volna a bűncselekményeket, 1961-ben végül felakasztották.