Index Vakbarát Hírportál

Varga Judit: A függőséget csak függetlenségre szabad felcserélni

2022. október 18., kedd 20:56

A csütörtökön kezdődő, kétnapos EU-csúcson az energiaügyi kérdésekben Magyarország határozott álláspontot fog képviselni, a kormány számára ugyanis a magyar emberek, a magyar háztartások védelme a legfontosabb – jelentette ki az igazságügyi miniszter Luxembourgban kedden.

Varga Judit az uniós tagországok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek ülését követően magyar újságíróknak nyilatkozva kijelentette: Európa jelenlegi energiafüggőségére az egyetlen válasz az energiabeszerzés diverzifikációja lehet.

A korábbi, keleti irányú energiafüggőséget nem szabad egy más irányú energiafüggőségre váltani. A függőséget csak függetlenségre szabad felcserélni, ennek egyetlen útja pedig a diverzifikáció. Az energia nem származhat egyetlen forrásból, egyetlen kontinensről vagy egyetlen egy országból

– emelte ki.

Az igazságügyi miniszter az Európai Bizottság kedden közétett energiacsomagjával kapcsolatban azt mondta: noha a javaslatok az energiabiztonságot kívánják szolgálni, maguk az előterjesztések ellátási krízishelyzetet is okozhatnak. Szavai szerint a vonatkozó jogszabályok meghozatalához meg kell várni az uniós tagállamok vezetőinek iránymutatását, és egyértelművé kell tenni, hogy semmilyen olyan javaslat nem elfogadható, amely esetében hatásvizsgálatok hiányában nagy a bizonytalanság, illetve egyértelműen veszélyezteti egyes országok energiabiztonságát. Ezzel összefüggésben fontosnak nevezte, hogy akár szankciós politikai, akár energiaügyi kérdésben mindenekelőtt részletes és pontos, tagállamokra lebontott hatástanulmány szülessen, és csak ennek eredménye szerint hozzon döntéseket az unió.

Az ülés témáit ismertetve a Lengyelországgal szemben öt évvel ezelőtt indított jogállamisági eljárással kapcsolatban közölte: a felvetődött problémákról csak alkotmányos párbeszéd lenne elképzelhető, hiszen gyakran nemzeti jogterületeket érintő kérdések kerülnek elő. A kettős mérce elkerülése is fontos lenne – figyelmeztetett.

A jelenlegi helyzetben arra kellene összpontosítani, miként lehet sikeressé tenni a tagállamokat, hogy együtt erősebbek lehessünk, és nem versenyhátrányt okozni Európa egyik legnagyobb tagállamának az uniós források visszatartásával

– fogalmazott. Az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban hangsúlyozta: Magyarország a tűzszünet és a béketárgyalások megkezdését sürgeti, ahogy Európa és a tagállamok is a feszültség csökkentésében érdekeltek – írta az MTI.

Rovatok