Index Vakbarát Hírportál

Orbán-beszéd lesz, a központi megemlékezés viszont elmarad október 23-án

2022. október 18., kedd 09:39

A kormánypártok idén nem szerveznek központi megemlékezést az október 23-ai forradalom évfordulóján – közölte Hollik István. A Fidesz kommunikációs igazgatója azt is hozzáfűzte: senkinek sem szabad elfelejtenie azt sem, hogy 16 éve az utcán „gyurcsányista kardlapokkal” találkoztak. Frissítés: Időközben az is kiderült, hogy mit csinál Orbán Viktor a nemzeti ünnepen.

Hollik István a Magyar Nemzettel közölte, hogy idén nem lesz központi rendezvénye a kormánypártoknak a szabadságharc évfordulóján. Hozzátette, helyi, választókerületi szinten lesznek megemlékezések a 66 évvel ezelőtti forradalmi eseményekről, és ezáltal  „méltóképpen emlékeznek az 1956. október 23-i forradalom évfordulójáról”.

Ne felejtse el, hogy tizenhat éve az utcán gyurcsányista kardlapokkal találkoztunk

– fűzte hozzá a kormánypárti politikus a Magyar Nemzet munkatársának nyilatkozva.

Hollik István egyben arra is reagált, hogy Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnöke október 23-ára egy demonstrációt szervezett.

Aztán a Gyurcsány-párt ne felejtsen el megemlékezni az 1956-os forradalom hőseiről, miután azoknak a szellemi örökösei, akik vérbe fojtották a forradalmat

– kommentálta a fideszes politikus.

A DK rendezvénye mellett október 23-án a pedagógusok is utcára vonulnak. Először a Kálvin téren fognak találkozni, ahonnan a Műegyetem rakpartra vonulnak tovább.

Orbán Viktor beszédet mond, de máshol

Frissítés: a miniszterelnök 23-án a zalaegerszegi Mindszentyneum (más néven: Mindszenty József Látogatóközpont) ünnepélyes átadásán mond beszédet – közölte az atv.hu kérdésére válaszolva Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy a Mindszentyneum 8,3 milliárd forintos állami támogatással épült meg. Az, hogy az avatáson Orbán Viktor is részt vesz, azért is meglepő, mert ez az információ nem szerepelt még a város honlapján néhány napja közzétett meghívóban sem.

(Borítókép: Orbán Viktor 2022. március 15-én. Fotó:  Kaszás Tamás / Index)

Rovatok