Index Vakbarát Hírportál

Ezekben a városokban biztosan lesz karácsonyi vásár

2022. október 20., csütörtök 16:37

Már novembertől lehet hangolódni az ünnepekre, ugyanis a főváros mellett Pécsett is lesz karácsonyi vásár, több város viszont kénytelen meghúzni a nadrágszíjat, aminek az ünnepi programok látják kárát.

Korábban az Index is beszámolt róla, hogy idén nem rendez karácsonyi vásárt a Fővárosi Önkormányzat, mert nem lenne elegendő idő a rendezvény előkészítésére. Faix Csaba, a Budapest Brand vezetője elmondta, hogy nem üzleti ok, hanem az V. kerület döntése miatt nem rendezi meg a főváros nonprofit cége a vásárt. Ennek ellenére nem kell aggódnia a fővárosiaknak, hiszen idén sem marad el a rendezvény.

Budapesten a Vörösmarty téren és a Bazilika előtt várja a karácsony szerelmeseit az ünnepi vásár, ahol kézműves gasztronómiai, iparművészeti termékek és ünnepi műsorok várják a látogatókat.

Ez várja a kilátogatókat a fővárosban

Magas minőségű termékekkel, színvonalas kulturális és gyerekprogramokkal várja az Európa tíz legszebb vására között jegyzett Budapesti Adventi és Karácsonyi Vásár az érdeklődőket a főváros egyik legszebb főterén – emlékeztet a termalfurdo.hu.

A vásáron a tradicionális és a modern népművészeti tárgyak egyvelege mellett a dizájn is kiemelt szerepet kap, ugyanis egy szakmai zsűri válogatja ki, mely termékeket mutatják be, illetve árusítják a rendezvényen. Mindezek mellett válogatott alapanyagokból készült ételkülönlegességek, kézműves édességek és italok egészítik ki a hagyományos magyar vásári konyha választékát.

Az ételek mellett a kilátogatók a magyar borrégiók kínálatából válogathatnak majd kedvük szerint. A hagyományos kürtőskalács-, lepény- és sültgesztenye-árus mellett egyéb, a kis manufaktúrákban készülő csokoládén és marcipánon kívül flódni, bejgli, rétes és mézeskalács is kapható lesz a forgatagban.

A 2022-ES RÉSZLETES PROGRAM EGYELŐRE MÉG NEM ISMERT.

Vannak még nyitott kérdések Pécsett

A Pécs Aktuál arról számolt be, hogy hivatalos bejelentés még nem történt, de a szervező Zsolnay Örökségkezelő Nkft. a közösségi oldalán már toborzást tart, az alábbiakkal próbálják kicsalni a kitelepülőket:

Olyan kézműveseket, borászokat, vendéglátósokat keresünk, akik termékeikkel a legmagasabb színvonalon emelik a rendezvény fényét, és a közönség számára egyedi és karakteres élményeket tudnak nyújtani.

Egyelőre az is égető kérdésként merül fel, hogy ki fogja fizetni a vásár pluszköltségeit. A Pécs Aktuál úgy tudja, hogy az egyhavi helypénz akár négyszázezer forint is lehet egy standnál. Az pedig még kérdéses, hogy az áramot hogyan tudják kigazdálkodni.

Nyilván, ha olyan lesz a szerződés, akkor még meggondolhatom magam, de mivel ebből élünk, be kell vállalnunk, és kérjük a standot. Már most készülnünk kell, hogy november végére mindennel meglegyünk

– mondta egy neve elhallgatását kérő árus.

Úgy néz ki, Komlón nem lesz díszvilágítás

Tamásiban már szeptemberben eldőlt, hogy az elszálló energiaárak miatt kénytelenek takarékoskodni, ami miatt idén nem vagy csak minimális karácsonyvárót tartanak. Székesfehérvár is jelezte, hogy jelentősen csökkentett programmal készülnek a belvárosi adventi vásárra, Komlón pedig valószínűleg nem lesz díszvilágítás – értesült a Pécs Aktuál.

(Borítókép: A pécsi adventi vásár a Széchenyi téren 2017. december 3-án. Fotó: Sóki Tamás / MTI)

Rovatok