Index Vakbarát Hírportál

Jönnek a megszorítások Szegeden, több intézményt bezárnak

2022. október 21., péntek 12:38

Takarékoskodási intézkedésként közművelődési, valamint kulturális és sportlétesítmények ideiglenes, téli bezárásáról döntött pénteki ülésén a szegedi közgyűlés.

A döntés értelmében Szegeden januárban és februárban zárva lesz a többi közt a Nagyszínház, a Szent-Györgyi Albert Agóra, a Kövér Béla Bábszínház, a Korzó Zeneház, a Belvárosi Mozi, a Móra Ferenc Múzeum valamennyi épülete, továbbá december 19-től március 3-ig a Somogyi Könyvtár, január 1-jétől február 15-ig a Kisszínház, valamint januárban az IH Rendezvényközpont is. A sportlétesítmények közül az idei szezonra ki sem nyit a Városi Műjégpálya, december 19-től február 3-ig bezár a Városi Sportcsarnok és a Sportuszoda, március 3-ig a Tiszavirág Sportuszoda és a gyógyászati részleg kivételével az Anna Fürdő is.

Ezenfelül a bölcsődékben és óvodákban – az iskolai téli szünethez hasonlóan, a szülői igényekhez igazodva – január 6-ig csak ügyeletet tartanának, három óvodaépületet pedig januárban és februárban bezárnak. Decembertől három hónapon át zárva lesz négy, nappali ellátást biztosító idősek klubja is.

Mindezek mellett a két ünnep közötti időszakra igazgatási szünetet rendelnek el a Polgármesteri Hivatalban, három kirendeltséget pedig két hónapra bezárnak, valamint több önkormányzati cégnél is kiürítenek egyes telephelyeket.

Az MTI szerint Botka László (Összefogás Szegedért) polgármester a közgyűlési vitán leszögezte: a város működését, az alapvető közszolgáltatásokat, a bentlakásos szociális intézmények, óvodák, bölcsődék működését, a tömegközlekedést, a közvilágítást biztosítani kell, de az önkormányzatok mozgástere rendkívül szűk most. Hozzátette azt is, hogy szinte az összes magyarországi nagyváros hasonló intézkedésekre kényszerült

Kovács Tamás (Párbeszéd) gazdasági alpolgármester elmondta, hogy az intézkedésektől mintegy 1,5 milliárd forint megtakarítást várnak 2023 első negyedévében,

és mindez lehetőséget teremt arra, hogy egyetlen önkormányzati dolgozót se kelljen elbocsátani.

Az alpolgármester hozzáfűzte: a jövő évi villamosenergia-beszerzésre az önkormányzat az ideihez képest tízszeres ajánlatot kapott, és azt is hangsúlyozta, hogy az önkormányzat 30 milliárd forintos éves működési költségvetésből kigazdálkodhatatlan ez a 15-17 milliárd forintos áremelkedés. 

Tápai Péter, a Fidesz közgyűlési frakcióvezetője arról beszélt az ülésen, hogy a balliberális oldal által erőltetett szankciók miatt kialakuló energiahiány okozza a drágulást. Hozzátette: miközben megszorító intézkedéseket hoz az önkormányzat, több száz millió forintot költenek el fölöslegesen, a többi közt a parkolási rendszer átalakítására.

Haág Zalán, a KDNP közgyűlési frakciójának vezetője hangsúlyozta, hogy a város válságálló képessége az elmúlt évtizedek elhibázott helyi gazdaságpolitikája miatt gyengült meg. Halkó Pál (Fidesz) képviselő pedig úgy vélte, hogy az uszodák bezárása miatt hosszú időre edzéslehetőség nélkül maradnak a medencés sportágak versenyzői. A politikus ezért azt kérte, hogy legalább a – télen egyébként is sátorral fedett, így temperált – Sportuszoda maradjon nyitva.

Szegeden már korábban is voltak hasonló intézkedések. A szökőkutakat már október 16-án leállították, és döntöttek arról is, hogy ötven épület díszkivilágítását januártól lekapcsolják.

(Borítókép: A szegedi Móra Ferenc Múzeum épülete 2022. február 11-én. Fotó: Rosta Tibor / MTI)

Rovatok