Index Vakbarát Hírportál

Óvodáknak hirdetett rajzpályázatot a DIEGO

2022. október 24., hétfő 11:57

A „DIEGO 30 éve” kampány keretén belül a cég az óvodások és pedagógusaik arcára is szeretne mosolyt csalni, ezért gyermekrajzpályázatot írt ki számukra, amelynek nyerteseit összesen 9 millió forint összértékű ajándékokkal lepik meg.

Egy kép, amiről százezreknek villan be az óvoda illata

Vannak az életben illatok, hangok, amik emlékeket idéznek, és vannak jellegzetes tárgyak, képek, amik korszakokat. Idén 30 évesek lettünk, szeretnénk visszaadni abból a sok jóból, amit a vásárlóinktól kaptunk az elmúlt három évtizedben 

– fogalmazott Oldroyd Orsolya, a DIEGO kommunikációs menedzsere, majd így folytatta:

„A városi-village mintájú gyermek játszó-padlószőnyegünk ikonikus: 30 éve közel változatlan formában megtalálható minden óvodában, több generáció nőtt fel úgy, hogy biztosan játszott rajta gyermekként. Az elmúlt 30 évben több mint 240 ezer négyzetmétert értékesítettünk belőle. De nemcsak a szőnyeg mintája változatlan, hanem az a segítségnyújtás is, ami kezdetektől fő küldetése cégünknek, ráadásul a franchise CSR-stratégiánk zászlóshajója is.”

A DIEGO örök célja

A DIEGO 30 éves fennállása során mindig is álmokat valósított meg, azonban nemcsak azokét, akik otthonunkat szerették volna esztétikusabbá, komfortosabbá tenni, hanem azokét is, akiknek már egy apró tett is nagyon sokat jelent.

A vállalat korábban adománnyal támogatta a Blum-programot, amelynek égisze alatt az óvodapedagógusok számára szerveznek akkreditált továbbképzéseket, illetve a szülők részére is elérhetővé tesznek tematikus workshopokat; emellett részt vett az ukrajnai háború elől menekülők megsegítésében is. Pénzadománnyal és padlóburkolatok biztosításával járult hozzá a BOK-csarnokban megnyílt humanitárius tranzitpont létrejöttéhez.

A példamutatást és a pozitív gondolkodást mindig is fontosnak tartotta a vállalat, nem véletlen, hogy jelenlétük a magyar piacon 3 évtizede töretlen és igen meghatározó.

Azt érezzük, hogy méltó megünneplése az elmúlt 30 évnek, amikor ezekben a megpróbáltatásokkal teli időkben a jövő generációját, ezúttal az ovisokat hívjuk játékra. Minden csöppség máshogy képzeli el saját álomszobáját, de egy biztos: a határtalanképzelőerő és lelkesedés minden kis lakberendező tervéről visszaköszön

– fogalmazott a szakember.

Ilyen kreatív energiákban bízva indul útjára a DIEGO rajzversenye is, amelyre óvodák jelentkezését várják; a legjobb álomszobarajzokat beküldő intézményeket pedig közkedvelt DIEGO szőnyegekkel jutalmazzák.

A pályázat részletei

Az országos rajzpályázat keretein belül 2022. október 20. és november 30. között lehet beküldeni a megrajzolt álomszobákat. Az első 300 regisztráló óvoda ajándékcsomagot kap, tele izgalmas eszközökkel az alkotáshoz.

A lelkes rokonokra, ismerősökre is szükség lesz, ugyanis a nevezés után indul az online szavazás. A 30 legtöbb szavazatot gyűjtő óvoda három játszószőnyeget kap, hogy a kicsik még otthonosabb környezetben tölthessék a hétköznapjaikat.

A pályázatokat ugyanakkor a közönség mellett egy háromtagú zsűri is értékeli, melynek a DIEGO kommunikációs menedzsere, Oldroyd Orsolya mellett Illés Andrea könyvszerkesztő és Takács Viktória illusztrátor szintén tagja. A grémium által legjobbnak ítélt 3 rajzot beküldő intézményt a cég szuper padlószőnyeggel jutalmazza, és más – egyelőre titkos – meglepetések várnak rájuk.

Kiskorom óta imádok rajzolni. Illusztrátorként a hobbim lett a hivatásom. A gyermekkori közös játékok, a fantázia végtelen szárnyalása rengeteget segítenek, hogy kreatív, boldog felnőtteket neveljünk. Ez a pályázat is ezt hivatott támogatni, és ezért különösen örülök, hogy a zsűri tagja lehetek

– mondja Takács Viktória illusztrátor.

Rovatok