Index Vakbarát Hírportál

Kálmán Olga nélkül, munkavállalói rezsitámogatással jött az Árnyékkormányinfó

2022. október 24., hétfő 12:50

A harmadik Árnyékkormányinfót egyedül vezényelte le Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter, ezúttal hiányzott mellőle Kálmán Olga, az árnyékkormány szóvivője. A politikus az egészségügyi rendszerről, az óvodapedagógusok helyzetéről, valamint foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről is beszélt. Bejelentette azt is, hogy a Demokratikus Koalíció árnyékkormánya csatlakozik a Civil Minimum 2022 programhoz.

Az árnyékkormány tárgyalta a kormány egészségügyi rendszer átalakítására vonatkozó csomagját, de a saját javaslataikat csak a következő ülésén fogadják el. Molnár Csaba összefoglalóan elmondta, hogy a kormány javaslatai nem adnak megoldást az egészségügy nagy problémáira, „sokkal inkább tekinthetők egyrészt pótcselekvésnek, másrészt újabb gazdasági pozíciószerzési kísérletnek”.

Az árnyék-kancelláriaminiszter konkrétumokra is kitért, a DK álláspontja szerint többek között nincs szükség a háziorvosrendszer államosítására, a laborpiacot sem alakítanák át. Molnár Csaba leszögezte, hogy a megemelkedett rezsiköltségeket állami forrásból kell finanszírozni a háziorvosok, szakorvosi rendelők és kórházak esetében.

Fizetésemelést adnának az óvodákban dolgozóknak

Az árnyékkormány óvodákban dolgozókat érintő javaslatai:

Foglalkoztatáspolitikai intézkedések

Molnár Csaba bejelentette azt is, hogy az árnyékkormány csatlakozik a Civil Minimum 2022 programhoz. Felkérték Arató Gergely kormányprogramért felelős árnyékminisztert, hogy kezdje meg az egyeztetéseket arról, hogy az árnyékkormány javaslatai közé hogyan tudnak bekerülni azok az elképzelések, amelyeket a civilek fontosnak tartanak.

Az árnyékkormány ülésén a fenti előterjesztések mellett tájékoztatókat is meghallgattak, ezekben érintették a pedagógussztrájk aktuális fejleményeit, a Vodafone-felvásárlást ellenző projektet, az uniós eljárásokat, az orosz–ukrán háborút, a Gazprom-megállapodást, a rezsiárak tömegsportra gyakorolt hatását, valamint Dobrev Klára tájékoztatást adott a nagykövetekkel folytatott egyeztetéséről.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok