Index Vakbarát Hírportál

Gulyás Gergely: A világháború óta nem indított atomhatalom háborút Európában

2022. október 24., hétfő 12:20

Hétfő az ENSZ nemzetközi világnapja, melynek alkalmából Gulyás Gergely elmondta, soha nem volt még ekkora szükség az Egyesült Nemzetek Szervezetének munkájára.

„Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) jelentősége talán soha nem volt olyan nagy a második világháború óta, mint most” – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter Budapesten hétfőn, az ENSZ világnapján, melyet a szervezet hivatalos 1945. október 24-ös létrejöttének emlékére tartanak.

Gulyás Gergely a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) kiemelte,

a második világháború óta nem történt olyan, hogy atomhatalom háborút indítson Európában.

A Magyar ENSZ Társaság, az MTA és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közös rendezvényén a tárcavezető példátlannak nevezte a jelenlegi helyzetet, és azt mondta, a konfliktus miatt sokkal nagyobb szükség van a diplomácia eszköztárára, mint bármikor korábban.

A miniszter kijelentette, a világ sokat köszönhet az ENSZ-nek, amely által élhetőbbé vált. A felszólalások, egyeztetések továbbra is talán az emberiség legfontosabb diplomáciai eszköztárral rendelkező intézményévé teszik a szervezetet – fűzte hozzá Gulyás Gergely az MTI szerint.

Oroszország genfi ENSZ-képviselője a Ria Novosztyi szerint korábban kijelentette, az Egyesült Államok akadályozza a béketárgyalásokat azzal, hogy az Egyesült Államok meggyőzi Ukrajnát katonai erejéről. Az ukrán elnök is elmondta véleményét és országa feltételeit, hogy béketárgyalások indulhassanak. Volodimir Zelenszkij azt mondta, csak akkor lesz hajlandó tárgyalni velük, ha Oroszország visszatér az 1991-ben nemzetközileg elismert államhatárok mögé.

Rovatok