Index Vakbarát Hírportál

Simonka György ügyében is nyomozott, korrupcióval vádolják a volt ügyészt

2022. október 26., szerda 20:03

Korrupcióval vádolnak egy volt ügyészt, aki a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolt Simonka György ügyében is nyomozott. A jogász jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll, és akár 8 év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Korrupciós bűncselekmények miatt emeltek vádat egy ismert ügyvéd ellen, aki annak idején több ügyészségen, köztük a Központi Nyomozó Főügyészségen (KNYF) dolgozott nyomozó ügyészként. A KNYF többek között azt rója az ügyvéd terhére, hogy még ügyészként milliós kenőpénzeket fogadott el – írja a Magyar Nemzet. 

A jogászt még tavasszal vették őrizetbe, majd tartóztatták le, jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll. A lap értesülései szerint az ügyvéd azért került célkeresztbe, mert egy országosan ismert büntetőügy egyik érintettje alkukötés reményében terhelő vallomást tett rá. 

Az ügy azért érdekes, mert az ügyvéd, aki ellen vádat emeltek, korábban éppen hivatalos személyek által elkövetett korrupciós bűncselekményekben és nagy gazdasági bűnügyekben nyomozott. Fő szakterülete a vesztegetés, befolyással üzérkedés és a költségvetési csalás volt. De ügyészként ő is eljárt a bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással és más bűncselekménnyel vádolt Simonka György volt fideszes képviselő és társai ellen indult nyomozásban.

A lap úgy tudja, a volt ügyésszel szemben felmerült: ügyvédként azzal házalt, hogy korábbi kapcsolatai segítségével információkhoz tud jutni az ügyészségen, pénzért cserébe, de nyilvános bemutatkozó szövegében is megemlítette, hogy jó kapcsolatokat ápol bírákkal és ügyészekkel. 

A Központi Nyomozó Főügyészség az üggyel kapcsolatban azt közölte, a volt ügyész és három társa ellen többrendbeli minősített hivatali vesztegetés elfogadása, minősített befolyással üzérkedés, valamint hivatali visszaélés és más bűncselekmények miatt emeltek vádat. 

A vádlott a korrupciós bűncselekmények elkövetése révén legalább 63 és fél millió forint jogtalan előnyt szerzett. Vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben beismerés esetére 8 év szabadságvesztésre, 9 millió forint pénzbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra, valamint a beismeréstől függetlenül végleges hatályú jogászi végzettséghez kötött foglalkozástól eltiltásra és az átvett jogtalan előnynek megfelelő összegű vagyonelkobzásra tett indítványt.

Rovatok