Index Vakbarát Hírportál

Még Panamában is erősebb a jogállam, mint Magyarországon

2022. október 26., szerda 14:10

Magyarország a 73. helyre került a World Justice Project (WJP) jogállamisági indexében.

A WJP két évvel ezelőtti felmérésében Magyarország még a 60. helyen szerepelt – igaz, hogy akkor még csak 128 országot vizsgáltak.

Idén a felmérés már 140 országra tért ki, de még ezzel együtt is visszaesés látható az előző két évhez képest. Magyarország most a 73. helyre került, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy

megelőzött minket még Panama is (amely két éve még három hellyel mögöttünk állt).

Magyarország után következik a listán Srí Lanka és Guyana, majd a 76. helyen szerepel Ukrajna. Az európai kontinens országait nézve mögöttünk csak Szerbia (83.), Albánia (87.), Belarusz (99.), Oroszország (107.) és Törökország (116.) szerepel. A legerősebb jogállam Dánia lett az idei felmérésben (az első négy helyre a dán–norvég–finn–svéd négyes fogat került), míg a legrosszabb helyezést Venezuela, Kambodzsa és Afganisztán érte el.

A vizsgálatban a végső értékelés több kisebb szempontból tevődött össze. Amiben Magyarország nagyon erős volt, az a rend és biztonság, ott a 12. helyre került. A többi mutatóban viszont rendre a középmezőnybe vagy annál is rosszabb helyekre került az ország.

A legrosszabban a tekintetben teljesítettünk, hogy a kormányzatot mennyire tartják féken a törvényi szabályozások – vagyis hogy mennyire működik a demokráciát védő fékek és ellensúlyok rendszere.

E tekintetben Magyarország a 121. helyre került, ahol többségében diktatórikus országok szerepelnek. Európában ennél rosszabb minősítése csak Oroszország (130.) és Törökország (135.) volt. 

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok