Index Vakbarát Hírportál

Több intézmény is bezár Hódmezővásárhelyen az energiaválság miatt

2022. október 27., csütörtök 15:03

Kulturális intézmények három hónapos bezárásáról, szociális intézmények költözéséről, ingatlanok kiürítéséről döntött csütörtöki ülésén a hódmezővásárhelyi közgyűlés. Az intézkedésektől három-négyszázmillió forint megtakarítást várnak.

Az előterjesztést készítő Szabó János alpolgármester a vitában úgy fogalmazott: a takarékossági lépésekre az önkormányzat fizetőképességének megőrzése érdekében van szükség. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a többkörös egyeztetést követően meghozott intézkedések alól mentesülnek az óvodák és bölcsődék. 

Benkő Zsolt, a Fidesz képviselője szerint azonban a javaslatok előkészítését nem előzték meg pontos számítások, a tervezett megtakarítások pedig jelentősen elmaradnak az önkormányzat rezsiköltségének több mint kétmilliárd forintos emelkedésétől.

Cseri Tamás (Fidesz) szerint elfogadhatatlan, hogy a polgármesteri hivatal dolgozóinak jutalmat fizettek, miközben Márki-Zay Péter (MMM) polgármester nyilatkozata szerint 25-30 embert küldenek el az önkormányzattól. A politikus felelőtlenségnek nevezte, hogy 

az önkormányzat nehéz helyzete ellenére a polgármester néhány hete aláírta a városháza felújításáról szóló, több száz millió forintos szerződést.

A Fidesz-frakció a döntéshez módosító javaslatot terjesztett be, amelyben többek között kérték a városházi torony saját forrásból megvalósuló felújításának leállítását, a nem kötelező önkormányzati feladatok áttekintését, a megbízási szerződések alapján kifizetett juttatások csökkentését, a városi rendezvények, programok, utazások felülvizsgálat. E javaslatok többségét novemberi ülésén tárgyalja meg a közgyűlés.

A közgyűlés döntései értelmében

Új telephelyekre költözik a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központja által működtetett szociális ellátást nyújtó több egység is Székkutasról, Mártélyról, Hódmezővásárhelyről.

Az önkormányzati tulajdonú Hódfó Hódmezővásárhelyi Foglalkoztató Közhasznú Nonprofit Kft. két telephelyén négynapos munkahetet vezetnek be március végéig. Több önkormányzati cég is kiüríti korszerűtlen ingatlanait, és a munkavállalókat más épületekben helyezi el. A városi uszoda néhány egységét hétköznapokra lezárják. A közgyűlés létszámcsökkentésekről is döntött, a polgármesteri hivatal hat munkatársát bocsátják el december 1-jétől – írta az MTI. 

(Borítókép:  Részlet a hódmezővásárhelyi Holokauszt Múzeum, Magyar Tragédia 1944. elnevezésű kiállításából.  Fotó:  Váli Miklós / MTI)

Rovatok