Index Vakbarát Hírportál

Bejutott a Harvardra egy budaörsi gimnázium diákja

2022. október 28., péntek 07:28

A Harvard Egyetemen kezdi a 2023-as tanévet egy budaörsi gimnázium végzős tanulója. Kovács Ferenc a tavalyi tanévet Virginia államban töltötte, ahol ösztöndíjasként tanult és a tanulás mellett több atlétikai sikert is elért.

Bejutott a Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Technikum végzős diákja a Harvard amerikai magánegyetemre. A hírt az intézmény Facebookon közölte.

Kovács Ferenc 12. osztályos tanuló szeptembertől az egyik legnevesebb egyesült államokbeli egyetemen kezdi a tanévet. A bejegyzés szerint a Harvard már a hivatalos jelentkezési határidő előtt közölte a fiúval, hogy sikeres  volt a jelentkezése. 

A diák a tavalyi tanévet Virginia államban töltötte, ahol ösztöndíjasként tanult és a tanulás mellett több atlétikai sikert is elért. Megdöntötte a középiskola összes köztávfutó rekordját 800–5000 méter között, és megszerezte Virginia állam legjobb mezei futója és középtávfutója címet.

Két héttel a hazaérkezése után új országos U20-as csúcsot futott egy felnőttversenyen 1500 méteren. Az Illyésben edzője és testnevelő tanára Egri Gyula tanár úr volt. Ferenc emellett a napokban emelt szintű angol érettségit írt, és készül a 12. év végi érettségi vizsgákra. Büszkék vagyunk rád, Fercsi, és kívánjuk, hogy hosszú dicsőséges út álljon még előtted

– fogalmaztak a bejegyzés végén. 

Nem ő az első büszkeség

Mint arról tavaly beszámoltunka Budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Technikum egyik 2020-ban végzett diákja a Yale hallgatója lett. 

Az iskola közleménye szerint Dörnyei Bendegúz a közel 47 ezer jelentkező közül azon kevesek egyike, akik felvételt nyertek az egyetemre. Mint kiderült, a fiúnak a felvétel mellett a majdnem 98 százalékos ösztöndíjat is sikerült elnyernie, ami a jövő évre 86 300 dollárt jelent.

(Borítókép: Michael Fein/Bloomberg/Getty Images)

Rovatok