Index Vakbarát Hírportál

A tanártüntetések szimbólumával szembesül, aki Budáról gördül be a Parlamenthez

2022. október 29., szombat 11:52

Ellepték a pedagógustüntetéseket szervező szervezetek zászlói a Margit hidat, ahogy a szeptember óta országszerte zajló akciók jelképe, a piros körbe foglalt felkiáltójel is megjelenik. Mindez pedig Karácsony Gergelynek, Budapest főpolgármesterének nagyon tetszik.

A Tanítanék!, a PDSZ, illetve a PSZ zászlói, továbbá a piros körös felkiáltójelet ábrázoló zászló is díszíti mára a Margit hidat – mutatta meg hivatalos közösségi oldalán az új hídarculatot Karácsony Gergely. A főpolgármester bejegyzésében egyértelművé tette: Budapest a fiatalok, a tanárok és a magyar oktatás mellett van.

Fenyegetés és zsarolás helyett megbecsülés és szolidaritás: ez jár, mert ezzel tartozunk a tanárainknak. A diákok és a tanárok ügyével nem megosztani, csak egyesíteni lehet ezt az országot. Mert a magyar iskolák talán az utolsó olyan helyei Magyarországnak, ahol még egyben van ez a nemzet, egyben van ez az ország

– írta a képek mellé Facebook-bejegyzésében Karácsony Gergely, aki azt is hozzátette, hogy aki szerinte a magyar iskolát, a magyar pedagógust és a magyar diákot hagyja cserben, az az egész országot hagyja cserben.

Szeptember óta tartanak az országos tiltakozások

Csütörtökön ismét országos pedagógussztrájk indult a hazai iskolákban, az idei tanévben az október 5-ei és az október 14-ei sztrájknapok után ez volt a harmadik nagyszabású munkabeszüntetés.

A tanárok célja változatlan, elsősorban magasabb fizetést és a terhek csökkentését követelik, ám sokak szerint ez csak a jéghegy csúcsa: a tiltakozók jelentős része teljes oktatási reformot szorgalmaz.

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) több mint egy évvel ezelőtt, tavaly ősszel fogalmazta meg a sztrájkköveteléseit, ezek változatlanul a béremelésre és a munkaterhek csökkentésére vonatkoznak.

Mint ismert, korábban azt ígérte a kormány, hogy 2028-ra felhozzák a béreket a diplomás átlagbér 80 százalékára, és utána biztosítják az értékállóságot. Ez mára már 2026-ra módosult, ám a szakszervezetek szerint a számlák nem 2026-ban jönnek, és a boltban sem elég a magasabb árakat 2026-ban kifizetni, ezért azonnali béremelést kérnek.

Rovatok