Index Vakbarát Hírportál

Van remény, visszatérhettek a hódok a Tarna patakhoz

2022. október 31., hétfő 08:38

Visszatérhettek a hódok a Tarna patak területére. Egy szemfüles olvasónk fotót is készített az állatok munkálkodásáról.

Mint arról korábban az Index többször is beszámolt, a Tarna patak vizét gáttal torlaszolták el és aszály idején is szivattyúzták, így bizonyos szakaszokon szinte eltűnt a víz a medréből. A vízfolyás kiszáradt, aminek azonban nem csupán a szárazság volt az oka.

Hónapokon keresztül állt hadban Eger városa a Tóth és Tóth borászattal, ugyanis a helyiek szerint a debrői borászat a Tarna vizét kiszivattyúzva ökológiai katasztrófát okozott az utóbbi másfél évtizedben rendkívüli biodiverzitást elérő kis heves megyei folyó alsó szakaszán.

A borászat ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta: nem öntöztek a Tarnából, néhány órán keresztül vettek csak vizet a folyóból.

Nem zártuk el teljesen a folyót, csupán megemeltük egy helyen a vízszintet a szivattyúzás miatt, és hagytunk egy rést a víz szabad átfolyásának, tehát nem igaz, hogy nem volt továbbfolyása a víznek. Ez egyébként azokon a felvételeken is látszik, melyeket a magukat civilnek nevező emberek készítettek

– jelentette ki az üzletágvezető. Az ügyben a rendőrség is vizsgálódott, a város vezetősége pedig később úgy döntött, kitiltja a vállalkozást a településről. 

Visszatérhettek a hódok 

Lapunk egyik olvasója október 31-én számolt be arról, hogy Feldebrő és Verpelét között, a Tarna patak magasabb vízállásának köszönhetően lassan visszatérnek a hódok. Az állatok munkálkodásáról fényképet is készített. A fotón jól láthatók a fa törzsén lévő hódrágások nyomai.

Reméljük, a februári szaporulathoz már teljesen visszatérnek

– fogalmazott a levelében a természetjáró, aki már hét éve figyeli Feldebrő összes területét, és elmondása szerint a Tarnában már hatvan centiméter víz van. A többnapos eső pedig az Aldebrői zúgót is újraindította.

(Borítókép: Lapis Lajos, olvasónk/Index)

Rovatok