Index Vakbarát Hírportál

Kijött a lista, őket jelölik az Integritás Hatóság vezető posztjaira

2022. november 3., csütörtök 22:03

Az Integritás Hatóság elnökének Biró Ferencet, elnökhelyetteseinek pedig Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt jelöli Windisch László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke.

Az ÁSZ honlapján olvasható, csütörtöki keltezésű közleményében a számvevőszék elnöke jelezte, hogy lezárult az Integritás Hatóság elnökének és elnökhelyetteseinek kiválasztási eljárása. 

A hatóság igazgatósága tagjainak kiválasztásáért felelős alkalmassági bizottság az elnöki posztra 5, az elnökhelyettesi posztra 13 pályázó esetében állapította meg a törvényi feltételek fennállását. Egy időközben visszalépő elnökjelölt kivételével az összes alkalmasnak talált jelöltet személyesen meghallgatta, és az előzetesen, az interjúk lefolytatását megelőzően nyilvánosságra hozott értékelési keretrendszerben értékelte.

Az Integritás Hatóság elnökének a legmagasabb pontszámot elért Biró Ferencet jelöltem, akit az alkalmassági bizottság is első helyen ajánlott figyelmembe

– írta Windisch László a közleményében, amelyben hozzátette: elnökhelyettesnek Holbusz Tímeát és Dabóczi Kálmánt javasolja. Az ÁSZ-elnök ezt követően úgy értékelt, hogy mindhárom jelölt kimagasló szakmai tudással, tapasztalattal és vezetői gyakorlattal rendelkezik.

Megjegyezte: függetlenségük és elfogulatlanságuk kapcsán aggály nem merült fel.

A részletekkel kapcsolatosan úgy fogalmazott: az értékelési keretrendszerben Biró Ferenc 129 pontot, Holbusz Tímea 112 pontot, Dabóczi Kálmán 102 pontot kapott. Beszámolt arról is, hogy az adatvédelmi szabályokra figyelemmel a megbízatást nem nyert pályázók közül kizárólag azon személyek pontszámai tehetők közzé, akik ehhez írásban kifejezetten hozzájárultak.

Közülük Ambrus István 94, Kovátsits Gábor 108, Matusik Tamás 95 pontot szerzett – számolt be a közlemény alapján az MTI.

Windisch László azt is jelezte, hogy döntéséről levélben tájékoztatta Novák Katalin köztársasági elnököt, aki a törvénynek megfelelően pénteken nevezi ki az Integritás Hatóság új vezetőit.

Az uniós pénzek miatt kellett

Pár héttel ezelőtt az Indexnek nyilatkozott Navracsics Tibor uniós források felhasználásáért felelős miniszter, aki kifejtette, hogy a parlament már „megszavazta azokat a törvényeket, amelyeket az Európai Bizottsággal kötött megállapodások alapján nyújtottunk be”, ezekre pedig azért volt szükség, mert jelenleg Brüsszel blokkolja a magyar kormány hozzáférését az uniós pénzekhez.

Ezen a téren az első és legfontosabb, hogy autonóm államigazgatási szervként létrejön az Integritás Hatóság

– fogalmazott lapunknak a miniszter, aki reális célnak tartja, hogy november-decemberig zöldre váltson a lámpa, és Magyarország hozzáférjen a 2021–2027-es kohéziós támogatásokhoz, illetve a helyreállítási alap neki járó részéhez.

Rovatok