Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc: Hit vagy hatalom, ez itt a kérdés

2022. november 4., péntek 10:48

A Demokratikus Koalíció elnöke legutóbbi Facebook-bejegyzésében az istenhit, illetve a politikai pártokba vetett hit összefüggéseiről beszélt.

Filozofikus, sejtelmes hangvételű bejegyzést tett közzé hivatalos Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke arról értekezett, hogy mi történik, mikor „a hit, a meggyőződés intézményesül, utat enged az elfajzásnak is. Mert eljöhet a pillanat, mikor dönteni kell: hitedet, meggyőződésedet követed, vagy annak képviseletére létrejött, sokszor önálló utat járó intézményeit” – írja az ellenzéki párt vezetője.

Hit vagy hatalom, ez itt a kérdés. Létező dilemmája ez istenhívő emberek egyházukhoz fűződő viszonyának, de hasonlóképpen a politikai meggyőződés és a pártkötődés között sokszor feszülő ellentmondásnak. A hit, a meggyőződés tartja fenn az egyházat, a pártot, a szervezetet, vagy fordítva? Az intézmény, az egyház, a párt a hit, a meggyőződés letéteményese, hivatott őrzője, vagy inkább ellenkezőleg, azok elkorcsosulásnak valódi oka?

– fogalmazott Gyurcsány Ferenc.

A DK elnöke azt is hozzátette, szerinte a felsoroltak után egyszer csak jöhet egy pillanat, amikor egyház és párt lesz az ellensége, árulója az eredetileg saját értelmét magyarázó, bizonyító hitnek, meggyőződésnek, eszmének. Ő legalábbis lát erre példákat mostanában „itt is, ott is”.

Gondolom, minden finom elme, lélek vívódik ezzel a kérdéssel. Súlyos ellentmondások felszabadító igazságot teremthetnek. Csak ki kell mondani. Merjetek beszélni. Aztán cselekedni

– adta ki a parancsot Gyurcsány Ferenc.

Dobrev Klára mindeközben adakozásra buzdít

Gyertek velem, legyünk rezsimentők! – ezt a felhívást már Dobrev Klára, a DK árnyék-miniszterelnöke fogalmazta meg a DK XII. kongresszusán elmondott beszédében közel egy héttel ezelőtt.

Ahogy arról korábban írtunk, az árnyékkormány úgy döntött, hogy rezsimentő alapot hoz létre, segítő kezet nyújtva azoknak a családoknak, amelyeknek gondot jelent a decemberi fűtésszámla. Éppen ezért arra kér mindenkit a Demokratikus Koalíció (DK), hogy akinek módja van rá, november 15-ig utaljon ebbe a szolidaritási alapba.

Kálmán Olga, az árnyékkormány szóvivője arról a napokban számolt be, hogy már több mint 15 millió forint gyűlt össze a Rezsimentő Alapban.

Rovatok