Index Vakbarát Hírportál

Fáklyákat gyújtottak a tüntetők az MTVA székháza előtt

2022. november 4., péntek 17:42

Az országgyűlési képviselő szeretné visszavenni az MTVA-t a köz javára.

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő blokád alá kívánja venni az MTVA székházát, ezért arra kért mindenkit, pénteken délután fél 6-ra menjenek a Kunigunda útjára.

Amint arról az Index is beszámolt, a képviselő egy héttel ezelőtt vert sátrat az MTVA székházával szemben, és már akkor arra kérte az embereket, hogy készüljenek a november 4-i tüntetésre, és lehetőleg vigyék magukkal a „nemzeti konzultációnak csúfolt” papírokat is. Mint írja, addig a hosszú hétvégén és azt követően is folyamatos utcai fogadóórát tart a helyszínen.

A péntek délutáni demonstrációra szóló felhívásában Hadházy Ákos azzal érvel, hogy a békés, de nagyon határozott demonstrációnak is van ereje, sőt csak annak van igazán.

Muszáj hazudniuk, mert túl sokat loptak. Nekünk pedig muszáj megállítani a hazugsággyárat

– fűzte hozzá.

20.28: Hadházy Ákos zárásként elmondta: elérték, amit akartak. Egyúttal mindenkinek megköszönte, aki eljött, és megígérte, hogy tovább folytatják a békés megmozdulásokat.

20.00: A tüntetők nem mozdulnak, vannak, akik haragszanak és kiabálnak a rendőrökkel, akik a Bojtár utcai bejárat mindkét oldalát elállják, mások pedig barátkoznak velük.

19.38: A békés tüntetőket a Bojtár utcai bejáratnál rendőrsorfal fogadta, és senkit sem engedtek át.

19.20: Hadházy Ákos szerint hibrid rezsimben élünk, tehát hibrid forradalom kell ahhoz, hogy egy választásban legyőzzék a jelenlegi kormányt.

Az országgyűlési képviselő emlékeztetett, hogy 2018 és 2022 között egy alkalommal szerepelhetett öt perc erejéig a köztévében ellenzéki vezető politikus. A képviselő kifejtette, a hibrid forradalom célja a hatalom leváltását segítő szabad választások elérése.

Ehhez is kell bátorság

– mondta, hozzátéve, időben kell lépni és nagyon elszántnak kell lenni, és nem szabad menet közben megtorpanni és elbizonytalanodni, ha egy kormány nem hallja meg, amit a parlamentben mond az ellenzék. Akkor tüntetni kell akár úgy, hogy az a mindennapokban is kellemetlenséget okozzon.

Hadházy végül kijelentette, hogy sátrat bont negyed 8 után, de tovább járja az országot, és folytatja az egységes ellenzék megszervezését. A tüntetés végén a résztvevők fáklyáikkal elindultak, és élőláncot alkottak az MTVA székháza körül.

19.12: Amikor Hadházy Ákos fellépett a színpadra, az emberek meggyújtották a fáklyákat. Az országgyűlési képviselő közölte a demonstrálókkal, hogy benne voltak a közmédia Híradójában, ám ez még nem jelent semmit, mivel lehet, csak attól féltek, hogy a tiltakozók bemennek a székházba, vagy az uniós küldöttségtől, amely éppen Budapesten vizsgálódott.

18.45: Baranyi Krisztina, a IX. kerület polgármestere arról beszélt, hogy november 4-én az 1956-os forradalom vérbe fojtására emlékezünk, miközben a szomszédunkban naponta fiatalok ezrei halnak meg az orosz diktátor miatt.

De ami még súlyosabb, hogy Magyarország a kormánya miatt ismét a történelem sötét oldalára kerül. Putyini propaganda folyik ebben az épületben is, ezzel lassan elérhetjük azt, hogy kilépünk az Európai Unióból és NATO-ból is

– mondja Baranyi Krisztina, hozzátéve, próbáljuk meg, hogy a köztévében elmondhassuk érveinket a brüsszeli szankciók mellett, amelyek az orosz hadiipar meggyengítését szolgálják.

18.00: A diákok képviseletében Kalmár Lili, a Kölcsey Gimnázium tanulója elmondta, hogy a tüntetések után értelmes válaszokat nem kaptak eddig, viszont a médiában folyamatosan hazudnak a megmozdulásaikról. Hozzátette, magáért és a többi felháborodott diáktársa miatt van itt, a szabad gondolkodásért és a szabad oktatásért állnak ki mindaddig, amíg a kéréseiket nem teljesítik.

Tisztességes válaszokat akarnak, tárgyalásokat, majd változásokat az oktatásban.

Olyan hatalomnak beszélünk, amelyik befogja a fülét

– mondta Kalmár Lili, aki leszögezte, hogy addig folytatják a tüntetéseket, amíg az összes tanárt tisztességesen meg nem fizetik, és a kirúgott pedagógusok vissza nem kapják az állásukat.

17.45: Első szónokként Ungváry Krisztián történész elmondta, hogy hazudni nemcsak szavakkal hanem álpátosszal és álparlamenttel is lehet. Kodolányi János szavait idézte, mely szerint a hazugság öl a szomszédunkban, a putyini propagandagépezet miatt is emberek ezrei haltak és halnak meg egy értelmetlen háborúban, miközben itthon a propaganda azt szajkózza, hogy a brüsszeli szankciók tönkretesznek minket.

A magyar közmédia évek óta elárulja polgárait

– mondta Ungváry Krisztián.

17.37: Hadházy Ákos arra kérte a megjelenteket, hogy egyperces néma főhajtással tisztelegjenek az 1956. november 4-én levert forradalom mártírjai előtt.

17.29:  A rendezők kártyákat osztogatnak több százra növekedett tömegnek. Az LMP-s Dömsödi Gábor, aki a rendezvény műsorvezetését vállalta magára, arra kért mindenkit, hogy a fáklyákat az esemény végén együtt gyújtsák meg.

17.10: Gyülekezik a tömeg, körülbelül százan lehetnek a Kunigunda útján. A rendőrök két oldalról lezárták az MTVA székház előtti utat, míg az épületen belülről biztonsági őrök figyelik a gyülekezőket.

17:00: Gelecsér Ferenc, a Momentum elnöke, valamint Hadházy Ákos országgyűlési képviselő közös videóban jelentették be az MTVA épülete előtt, hogy Hadházy Ákos segíti a Momentum Gyújtósnak még jó lesz! kampányát, azt az országos akciót, ami alatt a Momentum begyűjti „a Fidesz hazug konzultációját, hogy brikettet gyártson belőle, és eljuttassa azt a rászorulóknak”.

Várjuk a pultjaiknál a konzultációs íveket, amiket ez követően gyújtósnak fogunk használni. Innentől kezdve azonban nemcsak a konzultációs íveket várjuk, hanem minden fajta és féle fideszes, nyomtatott propagandasajtót, a Metropoltól kezdve egészen a szórólapokig. Ezekből brikettet fogunk csinálni, és végre valami haszna is lesz ezeknek a kormánypárti szennypapíroknak

– mondta Gelencsér Ferenc a Momentum videójában. A videóban elhangzott az is, hogy a Momentum kiáll Hadházy Ákos mellett.

Amíg a Fidesz és az Orbán-kormány százmilliárdokat költ a propagandára, addig sokan sajnos nem jutnak valós tájékoztatáshoz

– fogalmazott a párt elnöke.

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok