Index Vakbarát Hírportál

Ismét felbukkant a madárinfluenza Magyarországon

2022. november 4., péntek 15:36

Madárinfluenza-vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma.

Az utóbbi hónapokban számos alkalommal felütötte a fejét a madárinfluenza gyorsan terjedő változata Magyarországon, a vírus több megyében is megjelent ez idő alatt. Augusztusban végül a Nébih közölte, hogy Magyarország ismét mentes lett a madárinfluenzától.

Most azonban a vírus ismét megjelent. A Nébih szerint nemrég magas patogenitású madárinfluenza-vírust mutattak ki két Bács-Kiskun megyei tömőlúdtelep állatainál. Az egyik telep Bugacon volt – ott egy 450 tömőludat számláló állományban jelent meg a vírus –, a másik pedig Kiskunmajsán, ahol nyolcszáz madár között jelent meg a vírus H5N1 altípusa.

Mindkét esetben a madarak pusztulása miatt merült fel a madárinfluenza gyanúja, később pedig a laboratóriumi vizsgálat igazolta a vírus jelenlétét az állományokban. A Nébih azt is közölte, hogy az érintett állományokat és kontaktgazdaságokat már korábban,

a madárinfluenza gyanúja alapján felszámolták, hogy ne terjedhessen el a vírus. 

A fertőzött gazdaságok körül a szakemberek kijelölték a három kilométer sugarú védőkörzetet, valamint a megfigyelési körzetet (ez utóbbi átnyúlik Csongrád-Csanád megye területére is). A korlátozásokkal érintett területeken tilos a víziszárnyas baromfik betelepítése és mozgatása, kivéve az azonnali vágásra való, a Nébih értesítése mellett történő szállítást. 

A fentieken kívül az ország egész területén érvényben van a víziszárnyasok technológiai mozgatását megelőző kötelező tamponvizsgálat, de mostantól ez esetben is a szállítás feltétele a kedvező eredmény rendelkezésre állása. Továbbá a magas kockázatú megyékben – azaz Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén – a kereskedelmi célból baromfit tartó gazdaságokban.

mostantól ismét kötelező zártan tartani a baromfikat.

Ezen megyékben a háztáji állományokra érvényes új előírás a fedett helyen történő etetés, itatás, és esetükben is, bár nem kötelező, de erősen ajánlott a zártan tartás – olvasható a Nébih által kiadott közleményben. 

Az utóbbi egy évben nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte is aránylag nagy pusztítást végzett a madárinfluenza: összesen 48 millió szárnyast kellett levágni a vírus miatt.

(Borítókép: Ronald Wittek / EPA / MTI)

Rovatok