Index Vakbarát Hírportál

Nyugdíjemelést és -prémiumot ígér a kormány

2022. november 6., vasárnap 12:57

A nyugdíjasok számíthatnak Magyarország kormányára, lesz nyugdíjprémium és nyugdíjemelés – közölte a kiemelt társadalompolitikai ügyekben a miniszterelnök munkájának támogatásáért felelős miniszterelnöki biztos, Nyitrai Zsolt.

Közösségi oldalán Nyitrai Zsolt egy videóban elmondta, Magyarországon több mint kétmillió nyugdíjas él, és a kormány az idősügyet is családügynek tekinti, a nyugdíjasokat pedig szövetségesnek, hiszen egy teljes élet tapasztalata, szakmai tudása áll mögöttük. Köszönettel tartozunk nekik.

Szerinte 2010 előtt a Gyurcsány–Bajnai-kormányok „több juttatástól megfosztották az időseket, elvették tőlük a 13. havi nyugdíjat, amelyet a baloldal mostani árnyékormányának több tagja is megszavazott”.

Közölte, az Orbán-kormány 2010-ben azt mondta, hogy kiáll az idősek érdekeiért, és megvédi juttatásaikat. Azóta a nyugdíjasok négy alkalommal kaptak nyugdíjprémiumot, és visszaépítették a baloldal által elvett 13. havi nyugdíjat is.

A miniszterelnöki biztos elmondta, a szépkorúak idén is számíthatnak nyugdíjprémiumra, és a háborús szankciók okozta nehéz helyzet ellenére jövőre is lesz nyugdíjemelés.

A nyugdíjasok továbbra is számíthatnak Magyarország kormányára – fogalmazott az országgyűlési képviselő.

Hulák Zsuzsanna, az Idősek Tanácsának tagja a videón elmondta: a nyugdíjasok novemberben is számíthatnak nyugdíjemelésre és nyugdíjprémiumra, ezek együttes összegét a novemberi nyugdíjjal együtt fogják megkapni. Ez az összeg mindannyiunknak segítséget fog jelenteni az év végi bevásárláshoz, a karácsonyi felkészüléshez.

Rovatok