Index Vakbarát Hírportál

Pedagógus-szakszervezetek: A kormány kezd meghajlani

2022. november 7., hétfő 18:28

Hétfő délután ismét asztalhoz ültek a pedagógus-szakszervezetek képviselői és Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár. Az érdekvédők az egyeztetés után sajtótájékoztatót tartottak a Belügyminisztérium előtt, ahol vegyes érzelmekkel értékelték az elhangzottakat: egyrészt úgy látják, hogy a társadalmi nyomás hatására a kormány kezd „meghajlani”, ugyanakkor semmi olyat nem hallottak, amitől megnyugodtak volna.

Idén már nem lesz semmi, 45 százalékos béremelés pedig különösen nem. Januártól alapesetben 10 százalékot emel a tanári fizetéseken a kormány, ám amennyiben megérkeznek az uniós források, az emelés mértéke 20 százalék lesz – ez derült ki a ma délutáni sztrájktárgyaláson, amit a Belügyminisztériumban tartottak.

Komjáthy Anna, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke úgy véli, hogy aggasztó a helyzet, a 10-20 százalékokat ugyanis könnyedén elviszi az infláció, miközben „az iskolák már az utolsó pillanatban vannak”.

Hosszú távú tervek

A mintegy két és fél órás egyeztetésen a kormány hosszabb távú terveit is ismertette Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár.

A korábbiakhoz képest némi elmozdulást jelent, hogy a döntéshozók már 2025 január 1-ig felzárkóztatnák a pedagógusbéreket a diplomás átlagkereset 80 százalékára.

Az ütemezés a következő:

Ígéretként elhangzott az is, hogy a kormány ezt 2030-ig indexálja, így az átlagkereset emelkedését a pedagógusbérek is lekövetnék.

Totyik Tamás, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke közölte azt is, hogy egy új típusú bértáblában gondolkodik a kormány, ám Maruzsa Zoltán álláspontja szerint ahhoz jogszabályi változások szükségesek, „amit nem lesz egyszerű átvinni a parlamenten”.

„Ezt nem értjük, hiszen a háborús veszélyhelyzet még mindig fennáll, a kormány kezében ott a gyors döntéshozatali lehetőség” – mutatott rá az érdekvédő, aki összességében a hosszú távú terveket pozitívan értékelte, főként annak fényében, hogy egy évvel ezelőtt a kormány még egy 200 ezer forintos cafeteriával és egy 30 ezer forintos könyvvásárlási utalvánnyal „próbálta elfelejtetni a tanárokkal a sztrájk lehetőségét”.

Ehhez képest a mostani egy komoly elmozdulás, úgy tűnik, hogy a társadalmi nyomás miatt a kormány kezd meghajlani. (...) Ha most tényleg betartják az ígéreteiket, akkor nyugvópontra juthat a pedagógusi életpálya

– jelentette ki, majd rögtön hozzátette: egyébként az életpályamodell ügyében is átalakításban gondolkodik a kormány, sejtettük, hogy egy jelentősebb béremelést nem fognak ingyen adni.

Egy pohár víz

Az egyéb sztrájkkövetelések ügyében az érdekvédők tájékoztatása szerint előrelépés nem történt, sem a kötelező óraszámot illetően, de az oktatás segítő nem pedagógusok sem kaptak egyelőre ígéretet. Mint mondták: egy halvány remény van arra, hogy a pedagógiai asszisztensek és a gyógypedagógusok ne heti 40 órában legyenek beosztva gyermekfelügyeletre, „mert az embertelen, jelenleg egy pohár vizet se tudnak inni”.

Gosztonyi Gábor, a PSZ másik elnöke keményebben fogalmazott, mint kollégája, Totyik Tamás, ő azt mondta, hogy „semmi olyan információ nem került a birtokukba, amitől megnyugodhattak volna”.

Éppen ezért folytatják az akciókat, mint ismert, november 18-án sztrájk lesz, november 22-ére demokráciaórákat szerveznek, míg november 26-ra ismét nagyszabású tüntetéssel készülnek, melynek keretein belül „nemzeti konzultációt” tartanak az oktatás ügyéről.

A következő egyeztetés várhatóan november végén, december elején lehet, az érdekvédők szerint „a kormány most kivár”.

A bérfelzárkóztatás és a tehercsökkentés csak az első lépés

Mint ismert, a pedagógus-szakszervezetek által megfogalmazott sztrájkkövetelések a béremelésre és a munkaterhek csökkentésére irányulnak, pontos céljaik a követők:

Az érdekvédők úgy vélik, hogy a fenti követelések önmagában nem elegendők az összeomlott közoktatás helyreállítására.

„Ezek csak első lépések, de most a legfontosabbak ahhoz, hogy kellő számú szakember legyen, aki a gyerekekkel, tanulókkal foglalkozik” – hangsúlyozták a PSZ és a PDSZ képviselői.

Arról, hogy milyen más egyéb követelései vannak a tiltakozóknak, itt írtunk részletesen.

Belügyminisztérium: a kormány elkötelezett a béremelésben

Az egyeztetést követően a Belügyminisztérium közleményt adott ki, melyben értékele a pedagógusokkal való tárgyalást. A szaktárca emlékeztetett: ez volt a tizennegyedik sztrájktárgyalás a tanárokkal. Alább tartalmi változtatás nélkül idézzük a Belügyminisztérium közleményét.

A minisztérium tájékoztatta a szakszervezeteket a tervezett pedagógusbéremelésről és arról, hogy hol tartanak a tárgyalások az Európai Bizottsággal a béremelés fedezetét is nyújtó uniós források kifizetéséről.

A szakszervezeteket biztosítottuk róla, hogy a kormány a szankciós válság ellenére is elkötelezett a pedagógusok további béremelésében, és ahogy megszületik a megállapodás Brüsszellel, a rendszerváltás óta legnagyobb pedagógusbéremelés következhet. A tervezett béremelés magasabb, mint amit a szakszervezetek követelnek.

Az a cél, hogy a pedagógusok átlagbére 2025-re elérje a diplomás átlagbérek 80 százalékát. A mostani bérhez képest 2023-ban az eddig tervezett 10 százalék helyett, csaknem 21 százalékos, 2024-ben 25 százalékos, 2025-ben pedig 29-30 százalékos lehet a béremelés mértéke. Fontos, hogy ez differenciált lesz, azt az Európai Bizottság is kérte, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű térségekben dolgozó pedagógusok ne a diplomás átlagbér 80, hanem 90 százalékát kapják. A pedagógusbéremelés tervezésében irányadó a Belügyminisztérium által szervezett online kérdőíves felmérés eredménye is, amelyen több tízezer pedagógus vett részt. 

Rovatok