Index Vakbarát Hírportál

Fontos döntésekre készül az Országgyűlés

2022. november 8., kedd 07:09

Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely újabb törvényt fogadhat el az Európai Bizottsággal (EB) történő megegyezés érdekében.

Az ülés a megszokottaktól eltérően nem hétfőn, hanem kedden 13 órakor kezdődik napirend előtti felszólalásokkal, majd a napirend elfogadása után másfél órában interpellációk hangzanak el.

Lefolytatják az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló törvény módosításának vitáját és szavaznak is róla.

A törvénycsomag célja, hogy gyorsítsa a közérdekű adatok megismerésére irányuló perek lefolytatását, illetve növelje azok hatékonyságát, valamint létrejönne a Központi Információs Közadat-nyilvántartás.

Nyilvánosságra hoznák a költségvetési terveket

Az előterjesztés – amelynek már a bizottsági jelentéseiről és az összegző módosító javaslatáról tárgyalnak a képviselők – gyorsítaná a közérdekű adat megismerésére irányuló pereket, továbbá létrehozná a bárki számára elérhető, nyilvános központi információs közadat-nyilvántartást, amely tartalmazná a költségvetési szervek, valamint a helyi és nemzetiségi önkormányzatok legfontosabb gazdálkodási adatait.

Újabb másfél órában azonnali kérdéseket tehetnek fel a képviselők a kormány tagjainak.

Az Országgyűlés megvitatja a törvényalkotási bizottság módosító javaslatát és jelentését a Novák Katalin köztársasági elnök által még a nyáron megfontolásra visszaküldött nemzetközi szerződéssel kapcsolatban.

Az Európai Unió és tagállamai, valamint Katar közötti légi közlekedési megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt az MTI szerint azért kifogásolta az államfő, mert az szerinte nem felel meg a magyar jog és a nemzetközi jog összhangjának biztosítását előíró alaptörvényi követelménynek és az egyezmény ideiglenes alkalmazásával kapcsolatban is voltak észrevételei.

Mint ismert, az Európai Bizottság körülbelül 3000 milliárd forintnyi, Magyarországnak járó uniós forrás felfüggesztését javasolja, de a magyar kormánynak immár december 19-ig van ideje teljesíteni a vállalásait. Mint ismert, az első határidő november 19. volt, de hazánk haladékot kapott. A 17 korrekciós intézkedést ebben a cikkben gyűjtöttük össze. Az Európai Unió végrehajtó testülete november 22-re tervez egy kulcsfontosságú ülést, amelyen eldől, Magyarország képes lesz-e tartani az év végi határidőt, hogy hozzáférjen a helyreállítási forrásokhoz.

Ahogy arról korábban írtunk, az Európai Bizottsággal való megegyezés érdekében az Országgyűlés négy törvényjavaslat sorsáról már döntött. Elfogadták az EU pénzügyi érdekeinek védelmében fellépő Integritás Hatóságról, valamint a javaslattévő feladatot ellátó Korrupcióellenes Munkacsoportról szóló javaslatot. Változnak továbbá a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokra vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok, illetve lehetővé válik, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal segítse az Európai Csalásellenes Hivatalt (OLAF) a magyarországi helyszíni ellenőrzéskor.

(Borítókép: Kaszás Tamás/MTI)

Rovatok