Index Vakbarát Hírportál

Közel kétszáz helyen megszűnhet a háziorvosi ügyelet

2022. november 9., szerda 10:38

A Népszava értesülései szerint a háziorvosi ügyeleti rendszer is jelentős átalakítás előtt áll. Ha a terv megvalósul, a jelenlegi 300 ügyeleti központ helyett összesen csak 102 marad.

Az újabb egészségügyi átalakításra készülő kormányzat a háziorvosi ügyeleti rendszert sem hagyná érintetlenül – adta hírül a Népszava.

A lap birtokába jutott koncepció szerint a jövőben országosan 81 járásnak lenne 102 ügyeleti központja a mostani csaknem 300 helyett. Ebből 21 csak gyermek-, 21 csak felnőttellátóhely, és 60 vegyes, felnőtteket és gyermeket is fogadó lenne.

Megyénként összesen 3-4 úgynevezett Járási Sürgősségi Alapellátási Központ működne, ami azt jelenti, hogy több megyében a mostani csaknem tucatnyi orvosi ügyeleti pontból néhány maradna, ami a koncepció bírálói szerint az aprófalvas megyékben akár betegbiztonsági kockázatot is jelenthet.

Ha a terv megvalósul, úgy a jövőben a korábbi 40 ezer lakos helyett hétköznaponként 90 ezernek, hétvégén 60 ezernek lenne egy felsőfokú végzettségű ellátója.

Az alábbi településeken szűnhet meg alapellátási ügyelet:

Az új rendben a háziorvos nyolctól délután négyig a rendelőjében dolgozna, négytől este tízig, illetve hétvégén és ünnepnapokon pedig a járási egészségközpontba lenne beosztható ügyeletre. Este tíz után, a teljes ügyeleti időben „az Országos Mentőszolgálat diszpécserközpontja osztályozza a feladatokat és jelzi a háziorvos számára a helyszínre vonulási igényt”.

(Borítókép: Egy háziorvos beoltani készül egy nőt a német–amerikai fejlesztésű Pfizer–BioNTech koronavírus elleni oltóanyag, a Comirnaty vakcina harmadik adagjával a hahóti rendelőjében 2021. november 25-én. Fotó: Varga György / MTI)

Rovatok