Index Vakbarát Hírportál

A főváros jövőre már nem fűtené a Biodóm csontvázát

2022. november 10., csütörtök 12:00

A Fővárosi Önkormányzat egyedül nem tudja és nem is akarja befejezni az előző városvezetés egyik leglátványosabb csontvázát, a Biodómot.

Így kommentálta Karácsony Gergely főpolgármester a Válasz Online tegnap megjelent cikkét, melyben arról írtak, hogy a Persányi Miklós örökségeként félig már megépült projekt állami támogatás nélkül egy pazarló korszak emlékműveként omolhat rá az állatkertre.

A beruházás eredeti értékét 12-15 milliárdra becsülték, az idő múlásával azonban ma már az eredeti többszörösére rúg az ár.

A főpolgármester jelzése szerint egy 2020-ban készített jelentés azt állapította meg, hogy még 16,4 milliárd forint szükséges a projekt befejezéséhez. A fővárosnak erre még az energiaválsággal nem sújtott időszakban sem biztos, hogy lenne ennyi pénze. Azonban így, hogy

a jelenlegi kalkulációk szerint a jövő évi villanyszámlánk önmagában nagyobb, mint a teljes éves bevételünk, így aztán végképp nincs egy felesleges fityingünk sem a kormányzati projekt befejezésére.

A Biodóm-projektet is felügyelő Bősz Anett kulturális főpolgármester-helyettes a Válasz Online-nak a félkész fejlesztésről úgy fogalmazott, állami támogatás nélkül a főváros nem tudja befejezni. A kormányzattal nincs megállapodás, és úgy tűnik, hogy nem is lesz.

Budapestet ezzel a problémával magára hagyták, pedig az állami költségvetés számára a projekt befejezése még a jelenlegi helyzetben is jelentéktelen tétel lenne. Számunkra viszont már a félkész épület üzemeltetése is óriási teher.

A főpolgármester ehhez annyit tett hozzá, hogy a maga részéről nyitott a tárgyalásra a kormánnyal, de amennyiben a részükről nem lesz pozitív elmozdulás az ügyben, akkor jövőre lekapcsolják a temperáló fűtést, mert „energia- és megélhetési válság idején morálisan és gazdaságilag is vállalhatatlan százmilliókat költeni egy üres épület fűtésére”. 

(Borítókép: A 17 hektárnyi területen épülő fedett állat- és növénypark, a városligeti Biodóm 2020. december 29-én. Fotó: Máthé Zoltán / MTI)

Rovatok