Index Vakbarát Hírportál

Tarlós István: Budapest ma már súlyos működési problémával küzd

2022. november 11., péntek 12:55

Karácsony Gergely úgy próbál lavírozni, mint az ember, aki ott sem volt – vélekedett utódjáról Tarlós István volt főpolgármester.

A korábbi főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott interjújában Karácsony Gergely tevékenységének elmúlt időszakára utalva úgy fogalmazott, hogy napjainkban kizárólag olyan fejlesztés zajlik a fővárosban, amelyet az előző városvezetés kezdett el:

Azt sem tudom, mire is hagytunk a Városházán kétszázmilliárdot a kasszában, ha három év alatt soha semmire nem jutott pénz.

Hiábavaló zöldkommunikáció

Miközben Karácsony Gergely zöldpolitikusként tünteti fel magát, környezetbarátnak mondott elképzelései a gyakorlatban nem valósulnak meg, hiszen Budapesten még mindig azoknak a fáknak a fölcímkézése látható, amelyeket a korábbi városvezetés ültetett, illetve a Karácsonyék által kihirdetett klímavészhelyzetről sem lehet pontosan tudni, mit jelent, mivel mintha azóta semmi értelmezhető sem történt volna – tette hozzá Tarlós István.

Nem tudom, hogy ezzel a kommunikációval meddig és mire lehet jutni.

Tarlós István azt is sajnálattal látja, hogy a jelenlegi városvezetésnek nem sikerült normális együttműködést kialakítani a kormánnyal. 

A városvezetés, a főpolgármester úrral az élen, kezdettől fogva kifejezetten ellenséges a kormánnyal, viszont ha valamire szüksége van, akkor mindjárt mézesmázos lesz, együttműködést ajánl a kormánynak. Így nem lehet együtt dolgozni.

Facebook-politizálás

Karácsony Gergely elsősorban a közösségi médiában aktív, a Városházán pedig elzárja az újságírókat kordonok mögé – vetette fel a lap újságírója, amire Tarlós István úgy reagált, hogy a jelenlegi főpolgármesterről keringenek olyan mendemondák, miszerint kétséges, hogy a Facebook-bejegyzései mindegyikét ő maga írná. 

Egy biztos, így vitába nem keveredik, hiszen a Facebook nem kérdez vissza, nem tesz fel váratlan, kellemetlen kérdéseket, nem vár azonnali válaszokat. Az én értelmezésemben ez a hozzáállás nem elegáns.

Késlekedő beruházások

Miközben a főpolgármester előszeretettel kommunikál a Lánchíd felújításáról vagy a Blaha Lujza tér átalakításáról, ezek a projektek csúsznak, és a csúszás okára nehezen talál magyarázatot Tarlós István.

Hogy a Lánchíd miért csúszott másfél évet, arra egyszerűen nem találok magyarázatot. Annak a felújítása úgy elő volt készítve, hogy csak el kellett volna kezdeni. A másik, amit emlegetni szoktak, a Blaha Lujza tér, ami azért nem egy óriási beruházás. A mai napig nem készült el, még szűkített műszaki tartalommal sem.

Budapest csődjére játszani veszélyes

Az interjúban arról is szó esik, hogy a korábbi városvezetés kétszázmilliárd forint többletet hagyott 2019-ben a városkasszában, de Budapest jelenlegi első embere mégis folyamatosan csőddel riogat.

Ha ma körülnéz, csak olyan fejlesztés van a városban, amelyet mi kezdtünk el. Most már súlyos működési problémával küzd Budapest, a mostani pénzügyi helyzetüket én már nem tudom megítélni

– közölte Tarlós István, hozzátéve, hogy Budapest esetleges csődje esetén kirendelnének egy csődbiztost, akinek az engedélye nélkül a főpolgármester, a főjegyző egy tekercs vécépapírt se vehetne, aztán pedig a csődbiztos valamit megállapítana, és a végén az állam segítene. Persze mindez gyakorlati értelemben a főpolgármester politikai bukását jelentené.

Ha Karácsony Gergely megkérdezne engem, akkor azt mondanám neki, hogy erre játszani veszélyes, mert hiába mutogat akármennyit a kormányra, az elődeire, hiába segít neki torzítani az ellenzéki média egy része kétségbeesett elszántsággal, a csőd reális veszélye se Demszky idején, se az én időmben nem állt fenn

– zárta a főváros gazdasági helyzetéről szóló értékelését Tarlós István.

(Borítókép: Tarlós István, a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje a Fidesz eredményváró rendezvényén az önkormányzati választáson 2019. október 13-án. Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI)

Rovatok