Index Vakbarát Hírportál

Elnököt választottak a budapesti ügyvédek

2022. november 12., szombat 08:26

A Budapesti Ügyvédi Kamara szervezete november 11-én, pénteken megismételt választói közgyűlésen döntött az új tisztségviselőkről, köztük az elnök személyéről. A négy éve hivatalban lévő Tóth M. Gábornak kihívója akadt.

Az eddig regnáló elnököt, Tóth M. Gábort választotta meg újabb négy évre elnöknek a Budapesti Ügyvédi Kamara szervezete. Információink szerint a jogász a szavazatok körülbelül kétharmadát kapta. Kihívója, az eddigieknél jóval aktívabb, a hangját gyakrabban hallató kamarát elképzelő Horváth Lóránt maga mögött tudhatta több elismert jogász, így a Medgyessy-kormány volt igazságügyi minisztere, Bárándy Péter, a pályafutását ügyészként kezdő Zamecsnik Péter és az Eötvös-díjjal kitüntetett Kománovics Ibolya támogatását is.

Az újraválasztott elnök 49 éves, a kétgyermekes ügyvéd többgenerációs jogászcsaládból származik, a Magyar Jogász Egylet honlapján elérhető önéletrajza szerint summa cum laude végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán. Ahogy a HVG-ben olvasható, még joghallgatóként nyerte meg a perbeszédverseny ügyészi kategóriáját, ami után az egyik zsűritag, Bánáti János ügyvédjelöltnek hívta őt a saját irodájába.

2000 óta ügyvéd, 2010 óta a saját nevét viselő ügyvédi irodát irányítja.

2006 óta tagja a Budapesti Ügyvédi Kamara elnökségének és a Magyar Ügyvédi Kamara Teljes Ülésének, 2014 óta ez utóbbi szervezet elnökségének is, 2018 novembere óta a Budapesti Ügyvédi Kamara elnöke. 2013-ban megkapta a kamara legmagasabb kitüntetését, az Eötvös-díjat, 2017-ben a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozata kitüntetést. Ügyvédként elsősorban büntetőügyekben lát el rendszeresen védelmet és sértetti képviseletet. Jelenlegi legismertebb ügyei közé tartozik a Hableány sétahajó 2019-es dunai katasztrófájához kötődő eljárás, amelyben ő védi a Viking szállodahajó kapitányát, illetve a halálos siklóernyős baleset ügye, amelyben a sértetti képviselő.

A regnáló elnök választási honlapja szerint az elmúlt négy év ügyvédközéleti szempontból viharos időszak volt, hiszen a „börtönbiznisz” vagy a Pegasus-ügy hullámai néha az ügyvédséget is megkísérelték eláztatni, de nem sikerült berántani az árba.

Megőriztem a fővárosi ügyvédség politikai érintetlenségét. Tudom, hogy amikor a politika akár az ügyvédséget vagy ügyvédi igazságérzetünket bántóakat szól, emberként mindannyian hangosan kiáltanánk fel. Tudom, mert magam is így érzem sokszor. Kamarai vezetőként azonban nem az én véleményem fontos, hanem az egész fővárosi sokszínű ügyvédséget kell képviselnem. Sőt védenem a politikai hullámverésektől

– fogalmazott honlapján Tóth M. Gábor.

Kihívója, Horváth Lóránt csapata szerint viszont az ügyvédi kamarában az elmúlt négy év a hallgatásról szólt, pedig nekik az igazságszolgáltatási rendszer szereplőiként az ügyfeleikért is fel kellene emelniük a szavukat. Horváth, aki a 2005-ben életre hívott, MSZP-közeli Alapítvány a Modern Baloldalért (Amőba) kuratóriumi elnöke volt, kampányvideójában ugyanakkor kiemelte, hogy a politikát otthon kell hagyni, amikor belépnek a kamarába, mivel választási céljaik között egyetlen politikai sincs.

(Borítókép: Tóth M. Gábor a Viking Sigyn ukrán kapitányának ügyvédjeként a Kúria nyilvános ülésén 2019. július 29-én. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)

Rovatok