Index Vakbarát Hírportál

Ismét leidiótázta a magyar kormány lépését a Ryanair vezére

2022. november 14., hétfő 15:43

Újabb közleményt adott Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója, amelyben kritizálta a kormány intézkedéseit, és bocsánatkérésre szólított fel.

Michael O’Leary most azt kritizálta, hogy a magyar kormány a légitársaságok különadóját környezetvédelmi alapúvá alakítja át. A legutóbbi Kormányinfón ugyanis kiderült, hogy januártól kezdve változik a légitársaságok különadója. A változtatás értelmében repülőgépenként, az egy ülésre vetített károsanyag-kibocsátástól is függővé teszik a légitársaságokra kivetett különadó mértékét.

A Ryanair-vezér e változtatásra reagálva azt mondta: szerinte az átalakítás bizonyítja, hogy a kormány szándéka kezdetektől fogva az utasok megadóztatása volt, és nem a – szerinte nem létező – légitársasági profitra vetették ki az adót (valójában azóta kiderült, hogy a Ryanairnél nem kevés profitot termeltek az utóbbi hónapokban, amire a magyar kormány helyettes államtitkára is felhívta a figyelmet nemrég).

Ezután a Ryanair vezetője újból felszólította a kormányt, hogy törölje el „az idióta és káros utasadót”, valamint

kérjen bocsánatot polgáraitól és a beutazóktól a hamis és tisztességtelen légitársasági adó sikertelen bevezetési kísérletéért, amelyet most környezetvédelmi utasadóval vált fel.

A Ryanair közleményében azt írták, hogy a kormány adója – a magyar állampolgárok és a beutazók kárára – megdrágítja és versenyképtelenné teszi a Magyarországra irányuló és onnan induló légi járatokat a szomszédos országokhoz (Romániához, Szerbiához, Szlovákiához, Horvátországhoz és Ausztriához) képest, ami azt jelenti, hogy a térségbe érkező turisták elkerülik Magyarországot.

Hozzátették azt is, hogy Magyarországnak és a turisztikai ágazatnak ki kell hevernie a koronavírus-járvány által okozott károkat, és ezért a magyar polgároknak és látogatóknak

alacsonyabb repülőjegyárakra és több járatra van szükségük, nem pedig kevesebb járatra és magasabb kormányzati adókra.

Michael O’Leary a közlemény szerint reményét fejezte ki, hogy „a magyar kormány belátja ennek az abszurd adónak az ostobaságát, eltörli, és Magyarországot ismét olcsó, versenyképes légi utazási és turisztikai célponttá teszi a magyar állampolgárok, családjuk és a beutazók javára” – idézte a Ryanair közleményét az airportal.hu.

A Ryanair vezére az utóbbi hónapokban többször is indulatosan ment neki a magyar kormány tagjainak. Két hónapja Budapesten is tartott egy sajtótájékoztatót, ahol azt mondta: szerinte a kormány tagjai nem voltak beszámítható állapotban, amikor ezt az adót kitalálták.

(Borítókép: Michael O’Leary 2022. szeptember 13-án. Fotó: Attila KISBENEDEK / AFP)

Rovatok