Index Vakbarát Hírportál

Rétvári Bence: A szankciók miatt egész Európát energiaválság sújtja

2022. november 16., szerda 08:01

Még idén hétmilliárd forint többletforrást biztosít az állam a futó közmunkaprogram folytatására, jövőre pedig 110 milliárd forintot szánnak rá a költségvetésből – mondta el a Magyar Nemzetnek a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A lap szerdai számában megjelent interjúban Rétvári Bence a közfoglalkoztatást a kormány egyik sikeres programjának nevezte a 2010 utáni időszakból.

A kormányzásunk elején magas volt a munkanélküliség, ezért sokaknak csak a közfoglalkoztatás tudott munkát és jövedelmet biztosítani a segélyek helyett. A gazdasági növekedésnek köszönhetően egyre több munkahely jött létre az utóbbi években, ami miatt logikusan csökkent a közmunkások száma

– fogalmazott az államtitkár. Ismertette: a közfoglalkoztatottak létszáma 2016-ig folyamatosan, több mint kétszázezerre nőtt, majd ez a létszám a gazdasági növekedéssel és az egyre több munkahely létrejöttével mára hetvenezerre csökkent. Rétvári Bence emlékeztetett rá, a baloldal a kezdetektől támadta a közfoglalkoztatást, pedig az sokaknak nyújtott segítséget és kiszámíthatóságot.

Legutóbb azzal riogatott a baloldal, hogy jövőre töredékére csökken a közfoglalkoztatás költségvetési támogatása, ezért leállnak a közfoglalkoztatási programok. Ez természetesen teljesen alaptalan rémhírkeltés volt

– jegyezte meg, és felhívta a figyelmet arra, hogy a közfoglalkoztatási programok általában tavasszal indulnak, „és ez 2023-ban is így fog történni”.

Egyelőre válságálló a magyar gazdaság

Rétvári Bence kifejtette: a szankciók miatt egész Európát energiaválság sújtja, magas az infláció, gazdasági válság és a munkanélküliség veszélye fenyeget.

Most tehát különösen fontos, hogy Magyarországon van egy kipróbált és jól működő közfoglalkoztatási program, ami nehéz helyzetben kínál átmeneti segítséget a munkahelyüket elvesztőknek

– hangsúlyozta. Az államtitkár arról is beszélt, hogy a magyar gazdaság és munkaerőpiac egyelőre válságálló, továbbra is rekordmagas (4,7 millió) a foglalkoztatottak száma, 3,8 százalékra csökkent a munkanélküliség, ami az ötödik legalacsonyabb az Európai Unióban. A szankciós válság miatt a kormány a munkahelyek védelmére számos programot indított el, ilyenek például a vállalkozói kamatstop, a kis- és középvállalatok rezsitámogatása, a gyármentő program vagy épp a Széchenyi Kártya Program – sorolta az államtitkár.

Rovatok