Több gyerek is rosszul lett a kecskeméti Arany János Általános Iskolában csütörtökön délután, miután irritáló szagot kezdtek el érezni az épületben. Hét gyereket kórházba szállítottak, a helyszínre a katasztrófavédelem és mentők is érkeztek.
Irritáló szaggal telt meg az Arany János Általános Iskola több helyisége csütörtök délután. Több gyerek rosszul lett, ezért az ott dolgozók azonnal értesítették a katasztrófavédelmet. Az iskolához mentők is érkeztek – írja a hírös.hu.
Kovács Andrea, a Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerint délután egy óra előtt pár perccel érkezett hozzájuk a bejelentés az egyik kecskeméti iskolából, hogy irritáló szagot éreznek az épületben.
A pedagógusok a gyermekeket kikísérték az iskolából. A kecskeméti hivatásos tűzoltók kiérkezésekor már senki nem tartózkodott az épületben. Kollégáim a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett műszeres méréseket végeztek, majd rövid időn belül megérkezett a katasztrófavédelmi mobil labor is, akik szintén méréseket végeztek
– fogalmazott a szóvivő a lapnak.
A katasztrófavédelmi mérések alapján veszélyes anyag jelenléte nem volt kimutatható az épületben. Majd nem sokkal később a gázszolgáltató szakemberei is a helyszínre érkeztek, akik szivárgásnak semmilyen nyomát nem találták.
Az iskola tanulói közül heten azonban olyan erősen könnyeztek és köhögtek, hogy őket a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházba szállították. A lap úgy tudja, a gyerekeknek nincs komoly bajuk, megfigyelésre bent tartják őket a kórházban.