Index Vakbarát Hírportál

Nagykanizsán is tüntettek a tanárok mellett

2022. november 18., péntek 21:09

Nagykanizsán 500-an gyűltek össze kora este, hogy kiálljanak az oktatás ügye mellett.

Nagykanizsán a város és a környék iskoláiból érkezett tanárok mellett szülők, nagyszülők és diákok is demonstráltak.

A nagykanizsai főtéren összegyűlt tiltakozók szerint nagyon sürgősen orvosolni kellene a közoktatás problémáját. Bár országszerte folyamatosak a tiltakozások, egyelőre nem érték el a céljukat – írja az ATV.

Úgy érezzük, hogy persze sztrájk van, élőláncok vannak, tüntetések vannak, de még mindig nem hallják igazán a hangunkat

– fogalmazott Jakab Andrea, az esemény szervezője.

A tiltakozók szerint mindenképpen figyelmeztető jel, hogy a tanári pálya elveszítette vonzerejét. A tantestületek átlagéletkora folyamatosan emelkedik, így szinte kiszámítható, mikorra maradnak tanár nélkül az iskolák.

Azt mutatja, hogy körülbelül 10 éven belül nem lesz pedagógus Nagykanizsán

– mondta egy másik szervező, Tímár Lilla.

A nagykanizsai demonstráció atrocitások nélkül ért véget.

Rovatok