Index Vakbarát Hírportál

A magyar újságíró, aki nemrégiben Putyint kérdezte és válaszokat is kapott

2022. november 19., szombat 06:01

A Kibeszélő Extra vendége Stier Gábor újságíró volt, aki nemrégiben Oroszországban részt vett a Valdaj Klub éves rendezvényén. A moszkvater.com alapító-főszerkesztője az egyhetes esemény zárórendezvényén, ahol a résztvevők kérdezhették Vlagyimir Putyint, lehetőséget kapott, hogy feltegye a maga kérdéseit is az orosz elnöknek.

Stier Gábor nagyon régóta dolgozik a magyar sajtóban. Évtizedekig irányította a Magyar Nemzetnél a külpolitikai rovatot, de volt a lap moszkvai tudósítója is. Sőt, még egy könyvet is írt 2000-ben A Putyin-rejtély címmel. 2009 óta tagja az említett Valdaj Klubnak és rendszeres meghívottja annak éves rendezvényeinek. A műsorban elmesélte, hogy miként sikerült végül bekerülnie ebbe a ma már egyfajta agytrösztként nyilvántartott csoportba.

A magyar újságíró, aki nemrégiben Putyint kérdezte és válaszokat is kapott

Stier Gábor beszélt arról is, hogy miként változott az elmúlt 10-12 évben a Valdaj-rendezvények megjelenése az orosz médiában, amelynek záró rendezvényét ma már rendszeresen közvetítik.

A záró rendezvény mindig Putyin összegző beszédével kezdődik, amelyet általában arra használ fel, hogy üzenjen a világnak és a hazai közvéleménynek.

Stier Gábor elmesélte, hogy végül miként kapott szót. Két dolgot szeretett volna megkérdezni. Az egyik az volt, hogy mi a B terv, ha az Északi Áramlathoz hasonlóan képtelen lesz földgázt szállítani Magyarországra a Török Áramlat, illetve a másik kérdés Ukrajnára vonatkozott, de azt most nem áruljuk el, hogy pontosan végül melyik kérdés hangzott el és mit válaszolt rá Putyin elnök, a teljes válasz meghallgatható a podcastben. 

Természetesen az is szóba került, hogy milyen kondícióban volt az orosz elnök, lehetett-e rajta bármit észlelni azokból a betegségekből, amelyeket a nyugati sajtó vele kapcsolatban időről időre megszellőztet. De érintettük azt is, miért tart ennyire az orosz vezető a koronavírustól, hiszen egyértelműek környezetében a túlzásba vitt egészségügyi óvintézkedések.

Még ezekről is szó volt a műsorban:

Stier Gábor szerint ha az oroszok rövid időn belül elfoglalják az egész Donyec-medencét, akkor nyílna ablak orosz részről is a tárgyalásra, mert a hazai közvéleménynek el lehetne adni, hogy amit ígértek, teljesítették, felszabadították a két népköztársaságot.

(Borítókép: Stier Gábor. Fotó: Németh Kata / Index)

Rovatok