Index Vakbarát Hírportál

Milliókat kaszáltak a tankerületi vezetők

2022. november 21., hétfő 12:12

Másfél millió forint feletti összegekkel motiválta a kormányzat a tankerületi vezetők munkáját az előző évben. A legnagyobb összeget a debreceni vezető kapta, miközben a közoktatási ágazat jelentősen alulfinanszírozott.

Motivációs elismerés. Ezen a jogcímen szereztek jogosultságot tavaly azok a tankerületi vezetők, akik korábban a Fideszben politizáltak, illetve igazgatóként a Fidesz kampányát segítették. Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője a jutalmakat saját Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra

Rábel Krisztina a 2019-es önkormányzati választáson még a Fidesz színeiben indult egy XX. kerületi választókerületben, és bár egyéniben kikapott, listáról beülhetett a képviselő-testületbe. Ő 1 millió 590 ezer forintot kapott tavaly.

Rábel Krisztinával együtt összesen hat olyan tankerületi igazgató van, aki megbízatása előtt a Fidesz politikusa volt. Vagyis minden 10. tankerületi igazgató a kormánypárt padsoraiból kerül ki.

Sági István, a karcagi tankerület vezetője 2010 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt, tavaly pedig 2 080 000 forint motivációs elismerést kapott. Käszné Lebő Zsuzsanna, a mohácsi tankerület igazgatója 2014-ig Mohács fideszes alpolgármestere volt, ő szintén 2 080 000 forint jutalmat kapott.

Simon Tibor, a salgótarjáni tankerület vezetője 2016-ban időközi polgármester-választáson indult a Fidesz színeiben, hűségét 1 590 000 forinttal jutalmazták egy éve. Bognár László, a szigetvári tankerület vezetője Pécs fideszes önkormányzati képviselője volt tankerület-vezetői megbízatása előtt. Motivációs jutalma 1 530 000 forint volt. Fenyvesi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje pedig nemrég került kinevezésre a balatonfüredi tankerület élére.

A képviselő mai posztjában azokról is ír, akik közeli családtagjaik révén kötődnek a kormánypártokhoz: Gruberné Kis-Pál Andrea, a siófoki tankerület vezetője, Gruber Attila volt fideszes parlamenti képviselő és siófoki polgármesterjelölt exfelesége tavaly ilyenkor 1 500 000 forintot kapott. Nagyné Barna Orsolya, a balassagyarmati tankerület igazgatója, a Nógrád megyei közgyűlés fideszes alelnökének, Barna Jánosnak a testvére, Tóth adatigénylése alapján, 2 120 000 forinttal lett gazdagabb.

Amint arról pénteken beszámoltunk, 1,7 millió forint  jutalmat kapott  tavaly év végén a Klebelsberg Központ vezetője, Hajnal Gabriella. Ezt a saját költségvetésében keletkezett bérmegtakarítás terhére fizette ki az intézmény. 

Ő szakította a legnagyobbat

Az oktatáspolitikus tegnap a legtöbb jutalmat kapó 10 tankerületi igazgató jutalmát hozta nyilvánosságra.

Közösségi médiában publikált posztjából kiderül, hogy a legtöbb pénzt a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, Pappné Gyulai Katalin kapta, pontosan 2 500 000 forintot. A képviselő megjegyzi, Pappné 10 éven át vezette a tankerületet, és nevéhez több botrány is kapcsolódik. A legemlékezetesebb ezek közül az volt, amikor 2018-ban pedagógusnapon a „Nemzedékek jövőjéért” díjjal tüntette ki a közgazdász-végzettségű Kósa Lajos fideszes országgyűlési képviselőt.

Tóth Endre úgy fogalmazott:

Szép nagy összegek ezek, főként, ha a közoktatásban uralkodó általános alulfinanszírozottságra tekintünk. A legmagasabb jutalom összege több, mint egy kezdő pedagógus 8 havi bruttó bére. Ennél igazságtalanabb jutalmazási rendszert kitalálni is nehéz lett volna az oktatásban.

A politikus jelezte, hogy a fenti juttatásokat, illetve összegeket közérdekű adatnak tekinti, ezért hozta őket nyilvánosságra.

(Borítókép: Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője 2019. október 14-én. Fotó:  Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok