Index Vakbarát Hírportál

A szociális törvény módosítása ellen szervezett tiltakozást az LMP

2022. november 21., hétfő 18:25 | aznap frissítve

Hétfő este a budapesti Kossuth térre hívott össze demonstrációt az LMP, amellyel az ellenzéki párt azt szeretné elérni, hogy a képviselők ne szavazzák meg az Országgyűlésben a szociális törvény szerintük méltánytalan módosítását.

Az eseményen Ungár Péter, az LMP társelnöke, Kanász-Nagy Máté, az LMP frakcióvezető-helyettese, szociálpolitikus és Jámbor András országgyűlési képviselő is felszólal.

A Fidesz–KDNP által korábban benyújtott törvénymódosító javaslat lényege szerint az elsődleges felelősség az egyéné, utána jönnek a hozzátartozók, majd az önkormányzat, aztán a karitatív szervezetek, és legutoljára az állam.

Fülöp Attila szociális ügyekért felelős államtitkár november 9-én a parlamentben a törvényjavaslattal kapcsolatban kifejtette: „A kommunizmus öröksége volt még az a szemléletmód, hogy a szociális problémákat az állam oldja meg, ez persze álságos és tarthatatlan volt.”

Az LMP ezzel szemben úgy véli: az államnak igenis feladata, hogy gondoskodjon az állampolgárairól. A zöldpárt képviselője, Kanász-Nagy Máté az Indexnek úgy fogalmazott: az államnak igenis feladata egy olyan szociális ellátórendszer működtetése, amely megnyugtat minden állampolgárt, hogy ha bajba kerül, kap tőlük segítséget.

„Azért fizetünk ugyanis adót, azért tartjuk fenn az államot, hogy az állam szolgálja az állampolgárokat” – húzta alá.

Mint megírtuk, a szociális törvény módosításáról október 26-án egész éjjel tartott a vita az Országházban, az összes ellenzéki párt felszólalásában fejezte ki ellenvetését, ennek ellenére a kormánypárt mégis szavazásra bocsátja a tervezetet.

Ennek megakadályozására – illetve hogy a voksoló képviselőket jobb belátásra bírják – hirdetett demonstrációt az LMP a Kossuth térre hétfőn este 18 órára. Közlésük szerint elfogadhatatlannak tartják, hogy az állam akkor fordul el a leginkább rászorulóktól, amikor súlyos energia- és szociális válság sújtja a családokat.

Nem hagyhatja a szegényeket, rászorulókat magára a kormány, ezért követeljük, hogy az Országgyűlés kedden ne szavazza meg a tervezett módosítást

– írták az esemény meghirdetésekor.

Inkább több, mint kevesebb segítség kellene

Elsőként Kanász-Nagy Máté, az LMP országgyűlési képviselője szólalt fel az eseményen. Szerinte a törvénytervezet azt üzeni, hogy „segíts magadon, mert az állam nem segít”. A politikus azt is hozzátette, hogy egy gazdasági válság közepén inkább több, nem pedig kevesebb segítségre van szüksége a magyaroknak.

Ha ezt a salátatörvényt elfogadják, ki tudja, mi lesz a következő. Azért vagyunk itt, hogy tudatosítsuk, a holnapi szavazáson a szociális törvénymodosításra mondjanak nemet, ezért raktuk ki kétszáz gyertyából ezt a szót az Országház kapuja elé

– jelentette ki.

Jámbor András országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy nem csupán a szociális törvény módosításáról fognak holnap szavazni, hanem több másik visszás javaslatról is. Szerinte a multik idevonzása sem tesz jót a magyar gazdaságnak, a rabszolgatörvénynek nevezett rendelet pedig kimondja, hogy a munkáltató dönt hét nap szabadságról. Hozzátette: a betegség esetén nem járó végkielégítés is idesorolható.

Az Országgyűlés előtt álló másik, hasonlóan visszás törvénytervezet, hogy a köznyelven elfekvőnek nevezett egészségügy szociális ellátás módosítási tervezete is azt mutatja, hogy a bajban lévő magyarok nem számíthatnak a kormányra – jegyezte meg a Párbeszéd képviselője.

Mindenkinek van felelőssége

A szendvicsgenerációban elő nőkre nem lehet még az idősellátás terhét is rátenni – fogalmazott Ungár Péter, az LMP társelnöke és parlamenti frakcióvezetője beszédében.

65 ezer forint egy demenciával élő ellátása, tehát nem lehet költségvetési kérdés a gondozásuk. Az államnak és mindannyiunknak van felelőssége, de aki úgy gondolja, hogy ezt csak a családoknak kell elvégezni, annak nincs tapasztalata ellátásra szorulóval

– tette hozzá Ungár Péter.

Az LMP-s politikus az Index kérdésére elmondta, képes lesz-e hatni a demonstráció a holnap szavazó képviselőkre. „Bízunk benne. Mindenesetre az LMP teljes létszámmal vesz részt a szavazáson, és nemmel voksol majd” – jelentette ki.

(Borítókép: Németh Kata / Index)

Rovatok