Index Vakbarát Hírportál

Gyurcsány Ferenc szerint tabuk övezik az egyházakat

2022. november 22., kedd 15:14

A Demokratikus Koalíció elnöke az egyházak ellen szólt közösségi oldalán.

Gyurcsány Ferenc szerint az „újkonzervatív politikai hatalom” egyik fő jelszava a következő:

Le a politikai korrektséggel, szüntessük meg a szabad gondolkodást ellehetetlenítő politikai és ideológiai tabukat!

A DK elnöke hozzátette: „Vegyük komolyan a kormányfő intelmeit, legyen, lehessen minden szabad emberi kétkedés tárgya!”

Szerinte viszont a legtöbb tabu az egyházak helyzetét érinti: szerepvállalásukat, feladataikat, privilégiumaikat, vagyis „az állami segédlettel és számolatlan közpénzzel megtámogatott új evangelizációs folyamatot veszi körül”. Ezeknek említése sokak számára „ellenséges, istentelen magatartás, amiért politikai kiátkozás, megbélyegzés, a megvádolt dehumanizálása a legcsekélyebb büntetés” – vélekedett a baloldali politikus, aki rendkívül aktív a közösségi oldalakon.

Gyurcsány Ferenc szerint az egyházban két világ egyesült: a láthatatlan szentek közösségéből és az intézményesült e világi közösségből, amelyet szentek és bűnösök alkotnak.

Folytatta a teológiai fejtegetést azzal a megállapítással, hogy mivel emberek alkotják az egyházat, ezért ahhoz a tévedés és bűn is társul, ezért alakultak ki viták, egyházszakadások és kisebb felekezetek, illetve eltérő értelmezések Isten kinyilatkoztatásáról.

Közben azt is felvetette, hogy szerinte és mások szemében is egyre inkább úgy tűnik, mintha a legnagyobb keresztény egyházak inkább az államhatalom intézményei lennének az e világi hatalom ideológiai erőforrásai, semmint az Isten teremtette ember irgalmas vigyázói.

Istentelen igény-e világi hatóságnak vizsgálni a manapság gyakorta felmerülő papi abúzusok ügyét, becsületet, tisztességet, elégtételt szolgáltatni a sértetteknek, méltó penitenciát kiróni az elkövetőkre?

Gyurcsány Ferenc mindezt azzal zárta, hogy egyáltalán lehet-e kérdezni, kritikát megfogalmazni kétezer éves intézmények világi létmódjával szemben.

Nem ritka a kritika megfogalmazása a politikusok között, hiszen nemrég még verset is írt Gyurcsány Ferenc a miniszterelnökről, amelyet ide kattintva olvashat.

(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok