Index Vakbarát Hírportál

Az MCC brüsszeli igazgatója optimista, hidakat szeretne építeni

2022. november 26., szombat 06:12

A sokféleség és a tolerancia régi ideájának szükségességét hangsúlyozza Frank Füredi akadémikus-szociológus. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) új brüsszeli központjának igazgatója szerint éppen ennek az ellenkezője az alapállás egész Európában. Az MCC Brusselsnek részben az a célja, hogy megmutassa: másképpen is kifejezhetőek értékek, és többféleképpen lehet megközelíteni problémákat.

November 15-én nyílt meg a Mathias Corvinus Collegium új képzési központja Brüsszelben. A Merre tart Európa a globális felfordulás korában? című brüsszeli nyitókonferencián Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója és az MCC kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy az új központban dolgozó kutatók az európai diskurzus aktív alakítói kívánnak lenni.

A közösségi oldalán azt írta, hogy a brüsszeli viták természete mára megváltozott, eltűnt a pluralizmus, az eltérő álláspontok ütköztetésének képessége. Az új központ feladata ezért az lesz, hogy a többféle nézőpontot, megközelítést visszahozza az uniós politikai kultúrába, illetve teret biztosítson a gondolat- és a véleménynyilvánítás szabadságának, valamint a kritikus gondolkodásnak.

Az MCC Brussels másik küldetése az lesz, hogy a magyar diákokat bevezesse az uniós döntéshozatali „jógyakorlatokba”, és hogy közelről tapasztalhassák meg az EU működését. Az új intézet kutatócsoportjában többségében külföldi kutatók vannak, a vezetésével a magyar–kanadai akadémikust és szociológust, Frank Füredit bízták meg, aki korábban a Schmidt Mária által vezetett XXI. Század Intézet tudományos főmunkatársa is volt. Az elmúlt években a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalomkutatásáért Alapítvány (KKETTK) gondozásában jelentek meg A célkeresztben: Magyarország (2017) és a Célkeresztben a határok (2021) című kötetei.

A Mandiner által magyarul közölt, de a Politicónak írt véleménycikkében Frank Füredi úgy fogalmazott, hogy józan vitára szeretne ösztönözni Brüsszelben, szerinte ugyanis Orbán Viktor magyar ellenfelei az „autokratizálás” kifejezést használják, hogy igazolják démonizálását, és az Európai Unió is követi ezt a példát.

A Politico a nyugati ellenzők kritikáját idézve azt írta, hogy az illiberális magyar miniszterelnök, Orbán Viktor által finanszírozott kulturális és politikai műhely megzavarja a brüsszeli ökoszisztémát. A brüsszeli lapnak Ujhelyi István európai parlamenti képviselő azt nyilatkozta, hogy „az MCC eszközzé vált a szélsőjobboldali politikai erőtér előretörésében Brüsszelben”. Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő szerint a projekt kudarcra van ítélve Orbán Viktor brüsszeli „szélsőséges elszigeteltsége” és a magyar fiatalok nyugati orientációja miatt.

Frank Füredi az MCC brüsszeli központjának megnyitóján hangsúlyozta, hogy a valódi sokféleség támogatása mellett érvelnek. Ehhez hozzátette: az Európai Unió nem veszi komolyan a sokféleséget, és nagyon megválogatja, hogy milyen sokszínűséget részesít előnyben, pedig szerinte szükséges komolyan venni a nemzeti kultúrák, illetve az általuk képviselt értékek sokféleségét.

A magyar értékek is európaiak

Az Indexnek is azt mondta: fontosnak tartja népszerűvé tenni azt a régi ideát a toleranciáról, hogy ha a különböző felek nem is értenek egyet azzal, amit a másik mond, azért meghallgatják egymást. A brüsszeli megnyitókonferencia szervezésénél is arra törekedtek, hogy baloldali és jobboldali vendégeket is meghívjanak. Frank Füredi szerint sajnálatos, hogy Európában most az az alapállás: mindenki énekelje ugyanazt az éneket, és így mindenki csak olyanokkal beszél, akik azonos módon látják a világot. „Brüsszelben azt gondolják, hogy csak egyféleképpen lehet a dolgokat csinálni” – jelentette ki az akadémikus-szociológus. Az MCC Brussels célja azonban az, hogy egy másik narratívát is behozzanak, amely szerint másképpen is kifejezhetőek értékek, és többféleképpen lehet megközelíteni problémákat.

Frank Füredi azt is elmondta, hogy az MCC Brusselsnek nemcsak magyar, hanem német, francia, spanyol és angol kutatója is van. Ezzel kapcsolatban lapunknak kifejtette: ami Magyarország számára probléma, az más országoknál is felvetődhet, hasonló kérdéseket tehetnek fel Nyugat- és Kelet-Európában is. Az akadémikus-szociológus azt reméli, sikerül megmutatni, hogy Magyarországnak vannak olyan értékei, amelyeket bár saját hangján próbál kifejezni, ettől még a magyar értékek is európaiak. Úgy fogalmazott: Magyarország nem egy splendid isolationben van, vagyis nem akar elszigetelődni az egész világtól. (A splendid isolation egy angol kifejezés a 19. századi brit külpolitikára, amely leegyszerűsítve az európai szövetségekből való kimaradást jelentette.)

Arról is beszélt, hogy a legtöbb think tank általában unalmas tevékenységet folytat, nem gondolkoznak eleget, Frank Füredi azt ígéri: az MCC Brussels nem a tegnapra fog reagálni; komoly kutatásokat akarnak végezni Európa nagy kérdéseiről, ugyanolyan alapossággal, ahogy az a jobb egyetemeken történik.

Amikor elkezdtük, mindenki azt mondta nekünk, hogy egy intézet, amely közel áll a magyar kormányhoz, nem tud majd érvényesülni Nyugat-Európában. Én nem így látom

– fogalmazott Frank Füredi, aki szerint a sajtót érdekli, ha valaki más módon, de érdekesen el tud magyarázni, ki tud fejteni egy kérdést, egy témát. Lehet, hogy nem értenek egyet a felvetésekkel, kritizálják is azokat, de ha elgondolkodtatónak tartják őket, és nem lehet egyszerűen azt mondani rájuk, hogy nem igaz vagy nem jó, akkor figyelmen kívül sem hagyhatóak. „Optimista vagyok. Ha az ember ennek szellemében próbál dolgozni, akkor sikerülhet hidakat építeni” – tette hozzá az MCC Brussels igazgatója.

Konferenciákkal készülnek

A tervekről elmondta: december 8-án lesz egy kisebb fórumuk, amelyen arról lesz szó, hogy miért az Egyesült Államokban és Kínában van a legtöbb big data szolgáltatásokra specializálódott, illetve mesterséges intelligenciával foglalkozó startup, miközben Európában is rengeteg intelligens ember lenne az ilyen vállalkozásokhoz. Azt is vizsgálnák, hogy mennyire segít az EU ezeknek a létrehozásában.

Jövő év januárjában tartanak egy briefinget, azt a kérdést körbejárva, hogyan lehet kreatívabb energiapolitikát csinálni, amely nem függ kizárólagosan egy vagy két ország energiaforrásaitól. Frank Füredi megjegyezte, hogy Európában csak a hibákról beszélnek, de a következő lépésről nem igazán esik szó, vagyis hogyan lehet előremenni, erre kellene egy igazi európai válasz.

Márciusban lesz egy konferenciájuk arról, hogy mit történt Európában az ukrajnai háború kitörése óta eltelt egy évben. Ezt követné áprilisban egy másik esemény, „What are museums for?” (Mire valók a múzeumok?) címmel, a politika és a múzeumok összefonódásáról, hogy az mennyire jó vagy nem jó.

Szeptemberben vagy októberben akarnak egy konferenciát az oktatás témájában, azt a kérdést elemezve, hogy miért esik a színvonal Európa minden országában. Frank Füredi szerint fontos erről beszélni, rá kell jönni arra, hogyan tudják az oktatást előmozdítani Európában, hogy az értékké váljon a 21. században.

(Borítókép: Frank Füredi. Fotó: Orbán Balázs / Facebook)

Rovatok